Előkerült Scott kapitány búcsúlevele
További Történelem cikkek
- 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
Nyilvánosságra hozták Robert Falcon Scott (1868-1912) utolsó leveleit Londonban. A felfedező, aki a Déli-sarkról visszatérve, út közben fagyott meg, a következő búcsúlevelet írta feleségének: "Kedvesem, nem könnyű dolog írni ebben a mínusz 70 fokos hidegben, amelytől más nem véd, mint a sátor. (...) A legrosszabb az egészben az, hogy nem foglak téged többé viszontlátni."
A feleség és Nansen
Más kérdés, hogy feleségének, Kathleennek, a Wikipedia angol címszava szerint ekkoriban éppen a norvég Nansennel volt viszonya. Azzal a Nansennel, aki Scott legfőbb vetélytársának, a szintén norvég Amundsennek adta kölcsön saját sarkkutató hajóját.
Scott az Amundsennel folytatott versenyt elvesztette, de Nagy-Britanniában nemzeti hőssé lett, főleg az első világháború előtti felfokozott nacionalista hangulatban. Scottról közintézményeket, utcákat neveztek el a Brit Birodalom legkülönbözőbb pontjain.
"Nem voltam jó férj"
A sarkkutató menye most átadta egy brit intézetnek azokat a leveleket, amelyeket Scott a feleségéhez írt. Ezek a felfedező utolsó levelei, s mostantól a cambridge-i székhelyű Scott Sarkkutató Intézetben őrzik azokat. Az írásokat január 17-én állítják ki.
"Nem voltam jó férj, de remélem, hogy jó emlékezet leszek" - írta leveleinek egyikében Scott. Ami a közvéleményt illeti, ez egészen 1979-ig így is volt. Akkor jelent meg Roland Huntfordtól egy nagyon kritikus hangvételű életrajz, amely alkalmatlannak és zsarnokinak tünteti fel Scottot.
Nehéz volt pónilovakkal megelőzni a szánhúzó kutyákat
Huntford szerint az angol sarkkutató főleg azért maradt alul norvég kollégájával szemben, mert elutasította a szánhúzó kutyákat, amelyek szerinte "nem angolosak". Helyettük lovakat (egészen pontosan: pónilovakat) és motoros szánokat használtak Scotték, de sem a lovak, sem a motorok nem bírták a viszontagságokat.
Scott 1911 októberében indult el az antarktiszi (Ross-szigeti) alaptáborából. A norvégok sítalpakon és szánhúzó kutyákkal eljutottak sarkig, egy hónappal megelőzték Scottékat, és vissza is tértek onnan. Az angol sarkkutató és négy társa viszont nemcsak lemaradt - 1912. január 17-18-án szomorúan konstatálták a norvégok elsőségét -, hanem visszatérőben a sarkpontról, 1912 márciusában megfagytak. Scottot az is hátráltatta, hogy társai sorra megsérültek az út során, és így egyre lassabban haladt a csoport, s közben kifogytak a tartalékokból.