Az űrturista a tervek szerint csütörtökön indul Gennagyij Padalka orosz űrhajós, a küldetés parancsnoka és Michael Barratt (USA) fedélzeti mérnök társaságában második űrutazására a Szojuz TMA-14 űrhajó fedélzetén.
A legénység nem ünnepel
Az orosz gyártmányú hordozórakétát és űrhajót vonaton szállították a fagyos közép-ázsiai síkságokon át Bajkonurba. A hagyományoknak megfelelően a legénység nem vesz részt az ünnepségen, amelyet a kilövőállásba helyezés alkalmából rendeznek.
Charles Simonyi 2007. április 7-én utazott először az ISS-re. Szűk két év után most 13 napot tölt majd az űrállomáson, és folytatja azokat a kísérleteket, amelyeket első útja során elkezdett. Így például méri majd a testét érő kozmikus sugárterhelést. A méréseket 2007-ben a Pille elnevezésű magyar gyártmányú műszerrel végezte.
Az űrturisták utazásait a Space Adventures nevű amerikai cég szervezi 1999 óta az orosz űrhajózási ügynökséggel, a Roszkoszmosszal kötött szerződés alapján. Eddig hatan látogattak az ISS-re. Simonyi - a második magyar asztronauta - az ötödik és egyben a hetedik. Ő tehát az első, aki másodszor is belevág a kalandba, és lehet, hogy az utolsó nem professzionális űrhajós is ő lesz, mert az ISS-en egyszerre dolgozó űrhajósok számának növelése miatt várhatóan leáll a turistaprogram, legalábbis egy időre.
Nincs már hely az űrturistáknak
A Roszkoszmosz vezetője nemrég be is jelentette, hogy Oroszország a következő években nem fogad űrturistát, mert évekre előre betelt minden hely a Szojuz űrhajókon, amelyekkel az ISS-t üzemeltető országok hivatásos űrhajósait és csillagászait viszik fel a Föld felett nagyjából 360 kilométer magasan keringő állomásra. A helyeket annak ellenére elkapkodták, hogy a jövőben Oroszország évente nem két, hanem három Szojuz-űrhajót indít az ISS-re.
Charles Simonyi Budapesten született 1948-ban. Húszéves korában az Egyesült Államokba települt, és 1981-ben a Microsoftnál vállalt állást. Egyebek között a Word és az Excel fejlesztését vezette, 2003-ban aztán váratlanul elhagyta a céget, és egy társával megalapította az International Software Company nevű saját vállalkozását. Jelentős magánvagyont halmozott fel. Első űrutazása 25 millió dollárjába (5,5 milliárd forint) került, a küszöbön állóért pedig már 35 millió dollárt fizetett.