Sokkal korábban robbant fel a csillag

Az SN 2005gl jelzéssel ellátott szupernóva (a csillag fejlődésének végén bekövetkező katasztrofális rob­ba­nás, amelynek során rövid idő alatt annyi energia szabadul fel, hogy a csillag napokon át fényesebb lehet az őt tartalmazó galaxis össz­fé­nyes­sé­gé­nél) az NGC 266 jelű galaxisban tűnt fel 2005. október 5-én, írja a Hírek.csillagászat.hu.

Felül kell bírálni néhány elméletet

Az izraeli Weizmann Institute of Science kutatója, Avishay Gal-Yam és munkatársai a Hubble Űrteleszkóp archívumát átvizsgálva 1997-es felvételeken azonosították a robbanás lehetséges szülőcsillagát. A dolog érdekessége, hogy a Napunkénak körülbelül százszorosára becsült tömeggel rendelkező elpusztult csillag fejlődési állapota nem tűnik olyannak, mely alapján a nukleáris fúziós folyamatok végeredményeként előálló vasmagjának tömege már elérhette volna az elméletek által a robbanáshoz szükségesnek ítélt értéket. Azaz a robbanás a mai teóriák alapján Gal-Yam szerint be sem következhetett volna, ami viszont könnyen azt jelentheti, hogy a magyarázó elméletek alapvetései is revízióra szorulhatnak.

Az archív felvételek alapján a szülőcsillag olyan fényes volt, hogy valószínűleg az ún. fényes kék változók (Luminous Blue Variables, LBV) osztályába tartozott. Ezek a csillagok fejlődésük ezen szakaszában kezdeti tömegüknek jelentős részétől szabadulnak meg rendkívül erős csillagszél formájában. Az intenzív tömegvesztés fázisában alakul ki nagy vasmagjuk, amely folyamat végül a mag összeomlásához és a csillag szupernóvaként történő felrobbanásához vezet.

Az elképzelések szerint az ilyen nagy tömegű csillagok, mint például a tejútrendszerbeli η Carinae, a végső pusztulásuk előtt külső, főleg hidrogénből álló héjaikat teljes egészében elvesztik. Douglas Leonard, a San Diego-i állami egyetem csillagásza szerint azonban a mostani eredmények fényében ez talán nem mindig van így, ami azt jelentheti, hogy a mag és a külső héjak fejlődése sokkal kevésbé függ egymástól, mint ahogyan eddig gondolták, ez pedig a jelenleg elfogadott csillagfejlődési elméletek felülvizsgálatát is szükségessé teheti.

Nem egy csillag, hanem kettő

Az η Carinae esetéhez hasonlóan természetesen fennáll annak is a lehetősége, hogy a csillag egy kettős volt, melynek nagytömegű komponensei összeolvadtak, ami a magban zajló nukleáris reakciókat úgy gyorsította fel, hogy az új objektum fényesebbnek és kevésbé elfejlődöttnek látszott, mint amilyenek a komponensek az összeolvadás előtt valójában voltak. Gal-Yam szerint azonban ez is felvet kérdéseket a robbanáshoz vezető fejlődés mikéntjéről, s elképzelhető, hogy valami nagyon alapvető dolog hiányzik még a tömegvesztés folyamatát leíró elméleteinkből. Gal-Yam és munkatársai vizsgálatai alapján az SN 2005gl esetében a robbanás közben csak a tömeg egy kis töredéke dobódott le, legnagyobb része az összeroskadó magba zuhant, melynek eredményeként egy legalább 10-15 naptömegű fekete lyuk jött létre.

Az eredményeket részletező szakcikk 2009. március 22-én jelent meg a Nature magazin honlapján.