Titokzatos röntgenfénylés a Tejútrendszerben

Több mint két évtizede, a HEAO-1 és az EXOSAT mesterséges holdak mérései óta ismert az a röntgensugárzás, ami a Tejútrendszer fősíkjának környezetére terjed ki észak-déli irányban. A röntgengerinc egyik magyarázata egy körülbelül 100 millió fokos hőmérsékletű gázkomponenstől származó emisszió lehetne.

Ezzel az elmélettel azonban gond van, mert a Tejútrendszer tömege nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza ilyen nagy hőmérsékletű gáz elszökését, a pótlására egyáltalában szóba jöhető források - például szupernóvák - pedig közel sem lennének elegendőek. A kérdés megoldásához azonban most közelebb kerülhetünk Mikhail Revnivtsev (Excellence Cluster Universe, Technical University Munich, Garching, Germany) és munkatársainak a Chandra röntgenműholddal végzett körülbelül 12 napnyi mérése alapján, írta meg a Hírek.csillagászat.hu.

Revnivtsev és kollégái egy olyan területet választottak vizsgálatukhoz, ami a lehető legközelebb található a fősíkhoz úgy, hogy az annak közelében koncentrálódó por és gáz abszorpciója még ne csökkentse számottevően a detektálható források számát. A munka eredményeként a telihold méretének alig 3 százalékát elérő égboltrészen 473 pontforrást azonosítottak, a Tejútrendszer valaha megfigyelt legsűrűbb röntgenforrásmintáját produkálva ezzel.

Revnivtsevék azt találták, hogy a diffúznak tűnő röntgenemisszió több mint 80 százaléka valójában egyedi pontforrások sugárzásának összegződése. Ezek legtöbbje valószínűleg a kísérőjétől anyagot átszippantó fehér törpe, illetve erős mágneses aktivitású kettőscsillag, ami a Napéhoz hasonló, de annál sokkal nagyobb energiájú röntgenkitöréseket produkál. Ezeknek az objektumoknak nincs közük a Spitzer űrteleszkóp infravörös felvételein a centrum irányában megfigyelhető nagyléptékű struktúrákhoz, melyek valószínűleg nagytömegű fiatal csillagok hatására alakultak ki.

A viszonylag kis területen azonosított több száz pontforrás léte azt sugallja, hogy a galaxis fősíkjának környezetében millió számra fordulhatnak elő, és együttes sugárzásuk magyarázhatja a rejtélyes diffúz röntgenemissziót.

Az eredményeket részletező szakcikk a Nature magazin 2009. április 30-i számában jelent meg.