Összeütközött két kisbolygó a Naprendszerben
További Űrkutatás cikkek
A fej nélküli üstököst a földközeli kisbolygók keresésében élen járó LINEAR (Lincoln Near-Earth Asteroid Research) program távcsövével fedezték fel január 6-án. A halvány égitestről már másnap kiderült, hogy egy 7 éves keringési idejű kométa, amely a P/2010 A2 (LINEAR) jelölést kapta.
A keringési idő átlagos, nem úgy az üstökös megjelenése. A felfedezést megerősítő amatőr és hivatásos csillagászok arról számoltak be, hogy az üstökösnek egyáltalán nincs központi sűrűsödése, vagyis nincs anyagkibocsátó centrum a középpontjában. Mindössze egy 4-5 ívperc hosszú (kb. 180 ezer km), kelet-nyugat irányú, nagyon vékony fénysáv, melynek az eleje kicsit fényesebb, illetve egy vékony bajusz nyúlik ki belőle délkelet felé. Egy porlepel kering a Nap körül.
A csillagászok láttak már ilyen kométákat korábban is, a központi nélküli megjelenés mindig az üstökös teljes szétesését, végső pusztulását jelezte. Bár ez a fajta megjelenés merőben szokatlan, nem egyedi az üstökös-megfigyelések gyakorlatában. Az igazi szenzációt a pár nappal később pontosított pálya jelentette. Az újabb számítások rámutattak, hogy a porfelhő keringési ideje mindössze 3,5 év, ráadásul pályája teljes egészében a kisbolygók főövében húzódik, és a kisbolygókéra jellemzően közel kör alakú.
A Flora kisbolygócsalád tagjaként a porfelhőt létrehozó égitest több mint százmillió éve kering ebben a tartományban. Itt viszont a napsugárzás hatására már nagyon régen elvesztette minden olyan anyagát (víz, szén-dioxid, szén-monoxid), amely a porfelhőt kilökhette volna a világűrbe. Akkor mégis hogy került ez a hatalmas porfelhő a kisbolygóövbe?
Az egyetlen elfogadható magyarázat, hogy a csillagászat történetben most először sikerült megfigyelnünk két kisbolygó ütközését, pontosabban az ütközéskor kidobódott porfelhőt. Azt már régóta tudjuk, hogy a kisbolygóöv fejlődését elsősorban az ütközések befolyásolják, de most először látjuk ezt a gyakorlatban. Ahol viszont van porfelhő, ott nagyobb törmelékeknek is maradnia kellett, sőt, nagy valószínűséggel a nagyobbik kisbolygó túlélte a katasztrófát.
Január 11-én meg is került az ütközést elszenvedő aszteroida, amely a porfelhő keleti végétől alig 1500 km-re látszott, és mozgása összhangban volt a felhő mozgásával. A szoros közelség ellenére azért nem vették észre korábban, mert fényessége csak 23 magnitúdó, vagyis legalább 2-3 méteres távcső kell a lefotózásához. Elkülönülése a porfelhőtől arra utal, hogy egy hirtelen, heves folyamat hozta létre. Zdenek Sekanina (Jet Propulsion Laboratory) számításai szerint a kidobódási esemény valamikor 2009 első felében történhetett, és a porfelhőt 1 mm-nél nagyobb szemcsék alkotják.
Február 2-án láttak napvilágot a Hubble űrtávcső fantasztikus felvételei, melyeken egy egyedi, X alakú képződmény látszik a porfelhő legsűrűbb részében. Az X szárai mentén csomók sorakoznak, melyek a törmelék nagyobb darabjai is lehetnek. Jól látható a 23 magnitúdós, nagyjából 140 méter átmérőjű kisbolygó is, amely talán az ütközést túlélő aszteroida.
Az is tisztán látszik, hogy egy vékony anyaghíddal mégis kapcsolódik a porfelhőhöz. Ha az ütközés elmélete helyes, a találkozásnak 5-6 km/s sebességgel kellett bekövetkezni két olyan kisbolygó között, melyet korábban nem ismertünk. Hogy valóban így történt, azt csak a későbbi megfigyelések, a porfelhő mozgásának és változásának további megfigyelései tudják majd igazolni.