A Discovery űrsikló külső hordozóit három óra alatt töltötték fel 1,9 millió liter folyékony oxigénnel és hidrogénnel a kilövőálláson. Az időjárás kedvező volt, noha a szakemberek korábban aggódtak a köd miatt. A végső visszaszámlálás helyi idő szerint kora reggel megkezdődött, majd 6:21-kor sikeresen útnak indították az űrsiklót, amelyről néhány perccel később a hordozórakéták rendben leváltak.
Soha nem volt egyszerre 4 nő az űrben
A Discovery a tervek szerint szerdán érkezik meg a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Először fordul elő, hogy a jármű hét asztronautája közül hárman nők. Miután a Nemzetközi Űrállomáson jelenleg is tartózkodik egy hölgy, összesen négyen lesznek odafent egyszerre, amire korábban még szintén nem volt példa.
Az amerikai Tracy Caldwell Dyson két orosz férfitársával vasárnap érkezett meg az orosz Szojúz fedélzetén, a Discovery-vel pedig a 34 éves Dottie Metcalf-Lindenburger egykori középiskolai pedagógus, a már két űrutazást is teljesítő, 42 éves Stephanie Wilson, és a 39 éves japán Yamazaki Naoko érkezik. A 13 napos misszión az űrsikló nyolc tonnányi ellátmányt és felszerelést visz az ISS-re.
Ősszel nyugdíjba mennek
Ez az NASA idei második, míg a Discovery űrsikló utolsó előtti útja, mert ősszel az egész, 1981-ben forgalomba állított flottát nyugdíjba küldik. Május közepén az Atlantist, július végén az Endeavour-t lövik fel. Az utolsó küldetést szeptember közepére tervezik a Discovery űrsiklóval, ezután már csak az orosz Szojuz űrhajó lesz képes embereket szállítani a Nemzetközi Űrállomásra.