Antianyag és kozmikus húrok a közeli űrben

Az elméletek szerint a kozmikus húrokat - amelyek nem azonosak a húrelmélet húrjaival - az űrben lezajló állapotváltozások hozzák létre. A jéggé fagyó víz töréséhez hasonlóan a kozmikus húrok a gravitációs mezőben lezajló hasadásokat jelzik. Az ilyen húrok egy protonnál is vékonyabbak, viszont nagyon sűrűek, néhány kilométernyi ilyen húr olyan tömeggel rendelkezik, mint maga a Föld.

A kozmikus húrelméletet egy ideje már nem favorizálták a tudósok, a közelmúltban azonban megújult a népszerűsége, és azóta minden furcsa jelenségben ezt keresik. A legérdekesebb észlelést tavaly jelezte a PAMELA (Payload for Antimatter Matter Exploration and Light-Nuclei Astrophysics) űrszonda, amelynek feladata a sötét anyag és antianyag utáni kutatás. A PAMELA adatai szerint az űrön a szokásos sugárzás nyomában egy kiemelkedően nagy méretű pozitronhullám söpört keresztül.

Vachaspati professzor, a Case-Western Reserve Egyetem munkatársa szerint az ilyen hullámok a kozmikus húrok egyes szakaszainak összeomlásából származnak. A húrokban létrejövő instabilitás azok egyes részeinek leszakadását okozhatja, amik így önálló hurkokat hoznak létre, ezek viszont rövid időn belül összeomlanak, és nagy mennyiségű pozitront (antielektront) bocsátanak ki magukból. A PAMELA valószínűleg egy ilyen kitörést észlelt.

A közelmúltbeli észlelések hatására több nagyobb érzékelőt is ráállítanak a hasonló jelenségek keresésére, így a LISA (Laser Interferometer Space Antenna) gravitációs hullámokat figyelő műholdrendszert és a déli sarkon található IceCube (Jégkocka) neutrínódetektort is.