Kozmikus kérdőjelek a Hubble előtt

A jelenleg elfogadott modellek szerint az óriási elliptikus galaxisok kisebb spirálgalaxisok ütközésével, majd egyesülésével alakulnak ki. Két csillagváros összeolvadása során a bennük levő gázfelhők kölcsönhatásai intenzív csillagkeletkezést váltanak ki, ez a folyamat az új csillagok születéséhez szükséges alapanyag jelentős részét fel is használja.

Mivel ezt követően már nincs sok lehetőség fiatal csillagok létrejöttére, az elliptikus galaxis csillagaival együtt öregszik és fokozatosan halványodik. Az összeolvadás során létrejött elliptikus galaxisok látványos spirálkarok és intenzív, könnyen észlelhető csillagkeletkezési régiók nélküli, általában belső szerkezetet mellőző, elnyúlt diffúz objektumként észlelhetők.

A Centaurus-halmaz (az Abell 3526 jelű galaxishalmaz) legnagyobb tagja, az NGC 4696 jelű elliptikus galaxis azonban a jelek szerint egyáltalán nem átlagos. A Hubble űrtávcső által készített kompozit képen jól megfigyelhető a galaxis magvidéke környékén található érdekes struktúra.

A kék szűrővel, másfél órás expozícióval, illetve a közeli infravörösben áteresztő szűrőn át kb. 40 perces expozícióval készített felvételekből álló képen kitűnően megfigyelhető a 30 ezer fényév kiterjedésű, belső szálas szerkezetet mutató alakzat, amelynek léte és furcsa alakja számos kérdést vet fel. Hogyan jöhetett vajon létre? Pontosan milyen anyagból áll és miféle belső szerkezettel bírnak a szálszerű képződmények? Milyen szerepet játszhatott a galaxisban levő központi fekete lyuk a különös forma létrehozásában?

Úgy tűnik, a látható és a közeli infravörös fény tartományában készített felvételek nem mutatják meg a rendszerben uralkodó mélyebb folyamatokat. A galaxis központjában található szupermasszív fekete lyuk közel fénysebességgel haladó anyagsugarakat bocsát ki. Ennek megfelelően a galaxist röntgentartományban megvizsgálva, belsejében hatalmas űrök tűnnek elő, amelyek kitűnően mutatják a jetek által hordozott hatalmas energiákat.

Mindez együtt illusztrálja, hogy miért van a csillagászatban egyre nagyobb szükség a széles hullámhossztartományt átfogó kombinált vizsgálatokra: a vizsgált komplex rendszerekről csak a lehető legteljesebb kép tárja fel a háttérben működő asztrofizikai jelenségeket.