Aszteroidák ütközését fotózta a Hubble
Aszteroidák ütközését rögzítette a Hubble űrteleszkóp, kutatók szerint először sikerült megörökíteni ilyen égi jelenséget. Az űrteleszkóp által január és május között készült felvételeken egy üstökösszerű csóva csúcsában egy bizarr X-alakú objektum látható, olyan, amelyet csillagászok még soha nem észleltek.
A szakemberek P/2010 A2-nek nevezték el az objektumot, amely a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv, az Aszteroida-öv körül cirkál. A felvételen látható 122 méter széles objektumról úgy vélik, hogy egy nagyobb test maradványa, amely 17 700 kilométer/óra sebességgel összeütközött egy kisebb aszteroidával. Utóbbi a csillagászok szerint 3,3-5 méter átmérőjű lehetett.
Az ütközés egy kisebb atombomba erejének megfelelő robbanást idézett elő, David Jewitt, a Kaliforniai Egyetem csillagásza szerint valamikor 2009 februárjában, márciusában. Az aszteroidák összeütközése elég gyakori a világűrben, magyarázta Jewitt, aki szerint átlag évente egyszer a kisebb aszteroidák összeütköznek egymással.
A csillagászok azt tervezik, hogy a Hubble segítségével a jövő évben megfigyelik a P/2010 A2 objektumot, hogy megtudják azt, hogyan fejlődött tovább a rejtélyes X-alakú struktúra, illetve arra is választ kapjanak, hogy milyen messzire kerül vissza a kozmikus por a napsugárzás által.