Belenéztek egy csillaghalmaz jövőjébe
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A Hubble űrtávcsővel négy év különbséggel végzett mérések eredményeként sikerült meghatározni az Omega Centauri gömbhalmaz százezer tagjának saját mozgását, és körülbelül tízezer évre előrejelezni helyzetüket.
A kétezer évvel ezelőtt már Ptolemaiosz által is katalogizált, de gömbhalmazként csak 1867-ben azonosított Omega Centauri a legnagyobb és legfényesebb a Tejútrendszert kísérő 150 hasonló objektum közül, és egyike annak a néhány gömbhalmaznak, amelyek szabad szemmel is láthatók.
A gömbhalmazban a halmaztagok olyan közel vannak egymáshoz, hogy a centrumában elhelyezkedő csillagok feloldásához a Hubble felbontóképességére van szükség. Az űrteleszkóp teljesítménye olyan nagy, hogy az ACS (Advanced Camera for Surveys) műszerével végzett, négy évet átfogó megfigyeléssorozat eredményeként több mint százezer halmaztag mozgását sikerült meghatározni, így ez a munka a csillaghalmazok esetében valaha végzett legnagyobb felmérés.
![A felső képen az ω Centauri gömbhalmaz központi részének a Hubble WFC3 (Wide Field Camera 3) műszerével felvett képe látható. A mezőben található csillagok mozgásának iránya véletlenszerű, ahogyan a 2002-ben és 2006-ban rögzített felvételek segítségével végzett sajátmozgás-mérések mutatják. Az eredmények alapján az objektumok jövőbeli mozgása is előrejelezhető. Az alsó kép a fehér téglalapban lévő csillagok 600 évre előre számított elmozdulását mutatja, két pont között a lépésköz 30 év. [NASA, ESA, G. Bacon (STScI)]](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/179/1798/17986/1798615_e3c2fcb816da71d43c715e354278bbcf_wm.jpg)
A felső képen az ω Centauri gömbhalmaz központi részének a Hubble WFC3 (Wide Field Camera 3) műszerével felvett képe látható. A mezőben található csillagok mozgásának iránya véletlenszerű, ahogyan a 2002-ben és 2006-ban rögzített felvételek segítségével végzett sajátmozgás-mérések mutatják. Az eredmények alapján az objektumok jövőbeli mozgása is előrejelezhető. Az alsó kép a fehér téglalapban lévő csillagok 600 évre előre számított elmozdulását mutatja, két pont között a lépésköz 30 év. [NASA, ESA, G. Bacon (STScI)]
A kutatás vezetője, Jay Anderson (Space Telescope Science Institute) szerint a 2002-ben és 2006-ban rögzített megfigyelési anyag feldolgozása során nagy sebességű, kifinomult számítógépes algoritmusok és programok segítették a csillagok kicsiny elmozdulásainak kimérését, ennek ellenére mégiscsak a Hubble kitűnő felbontóképességének köszönhető az eredmény. Anderson egyik kollégája, Roeland van der Marel ezt úgy érzékeltette, hogy az űrteleszkóppal már 3-4 év elegendő volt ahhoz, hogy pontosabban határozhassák meg a csillagok saját mozgását, ahogyan az földi távcsövekkel elméletben 50 év alatt lehetséges lett volna.
Nagy tömegű csillaghalmazokban végzett hasonló mérések alapján elképzelést alkothatunk arról, hogyan alakulhattak ki a különböző csillagcsoportosulások a korai univerzumban, de a mérések segíthetnek annak felderítésében is, hogy a sűrű csillagmezőben a gömbhalmazok centrumában megbújhatnak-e esetleg közepes, durván tízezer naptömegű fekete lyukak.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
