Kiválasztották a következő Mars-járó célpontját
Az 5000 méter magas hegyekkel övezett, 150 kilométer átmérőjű Gale-krátert választotta ki a NASA a következő Mars-járó, az idén ősszel induló Curiosity landolásának, és felszíni vizsgálatainak színhelyéül.
A 2,5 milliárd dollár költségvetésű misszióban az eddigi Mars-járműveknél jóval nagyobb, és több, nagyobb tudású műszert hordozó Curiosity 2012 augusztusában száll le a Marson, és fő feladata a víz, illetve az egykori marsi élet nyomainak keresése. A NASA specialistái egy hatvan tételes listából választották ki a landolás végleges helyszínét, amivel szemben két fő elvárás volt: a biztonságos leszállás lehetősége, és a geológiailag izgalmas terület, ahol a tudományos vizsgálatok sok eredménnyel kecsegtetnek.
Az ausztrál Walter F. Gale csillagászról elnevezett kráter mindkét követelménynek megfelel, a kráter közepén magasodó hegy az eddigi kutatások szerint változatos korokból származó, könnyen elérhető üledékrétegeket tartalmaz. Mivel hegyek között fekszik, nagy a valószínűsége annak is, hogy egykor vízben gazdag terület lehetett, ami a környező, magasan fekvő területekről összegyűjtötte a vizet.
Az eddigi, napelemes Mars-járókkal szemben a Curiosity nukleáris hajtású lesz, a radioizotópos energiaforrásától azt várják, hogy egy teljes marsi évig (ez nagyjából két földi évnek felel meg) ellássa árammal a tudományos berendezéseket, és a Mars-járó motorját, így az sokkal nagyobb területet tudjon bejárni, mint elődei.