Október elsején indítanak ismét Szojuz típusú hordozórakétát
Az orosz űrerők bejelentése szerint október 1-jén indítanak útjára először egy Szojuz hordozórakétát azt követően, hogy ideiglenesen leállították e típusnak a felbocsátását. A Szojuzok indítását azért függesztették fel, mert a Progressz M-12M teherűrhajó fellövését követően a hordozórakéta hibája miatt semmisült meg augusztus 24-én.
Alekszej Zolotuhin, az orosz űrerők szóvivője csütörtökön közölte, hogy a Szojuz-2 hordozóeszközt a Moszkvától 800 kilométerre északra lévő Pleszeck űrrepülőtérről indítják, rakterében az orosz GLONASZSZ globális helymeghatározó rendszer újabb műholdjával.
A Progressz M-12M egy Szojuz-U hordozórakétával indult. Ez utóbbi harmadik gyorsító fokozata azonban csütörtököt mondott, és a teherűrhajó, amely egyebek mellett élelmiszereket, oxigént, vizet, ruhaneműt vitt volna az űrállomásra, nem jutott el a kijelölt pályára, hanem lezuhant az Altáji terület egy lakatlan részén.
A Szojuz-U és a Szojuz-FG hordozórakétákban, amelyekkel a Progressz teherűrhajókat, illetve az űrhajósokat szállító Szojuzokat bocsátják fel, a harmadik fokozat hajtóművei azonosak. Az orosz űrhatóságok a műszaki rendellenesség kiküszöböléséig nem engedélyeznek indításokat a Szojuzokkal. Ez akár kihathat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) üzemeltetésére is, hiszen jelenleg csak Szojuz hordozóeszközökkel lehet embert szállító űrhajókat eljuttatni a Föld körül átlagosan 350 kilométeres magasságban keringő űrállomásra.
Felmerült az az eshetőség, hogy ha november végéig nem sikerül újabb három űrhajóst küldeni az ISS-re, akkor – mivel a fent dolgozó legénységnek addigra haza kell térnie – egy darabig ember nélkül, földi távirányítással üzemelne az űrállomás. Az Orosz Űrügynökség (Roszkoszmosz) azonban - miután megtalálták a hiba okát, egy eldugult üzemanyag-vezetéket - november 12-re jelölte ki a Szojuz TMA-22 űrhajó új indítási időpontját, két orosz és egy amerikai űrhajóssal az utasterében. Ennek a csapatnak az eredeti tervek szerint szeptember 22-én kellett volna elstartolnia Bajkonurból.