Az űrbe indított egy Lego figurát két kanadai tinédzser a saját költségén, az utaztatás nem sokkal került többe kilencvenezer forintnál. A két 17 éves diák meteorológiai léggömbbel küldte fel a legoemberkét, amire rászereltek négy kamerát és egy mobiltelefont is, ami a műholdas helyzet-meghatározáshoz kellett. A léggömböt héliummal töltötték meg, a gázt egy tréfás dolgokat áruló boltban vették. Az emberkét nem sikerült ugyan az űrbe kijuttatni, de 24 kilométer magasra felküldték a játékot.
A diákok a felbocsátás előtt konzultáltak az interneten egy szakértői honlappal az uralkodó és várható szélirányról és egyéb adatokról, hogy ne sodródjon túl messzire és fellelhetetlen helyre légűrhajójuk a visszatéréskor.
A start egy focipályán volt. Hét kilométeres magasságban a telefonnak már nem volt térereje, és a GPS-jeladás is megszűnt, a két fiú pedig hazament. Nem sokkal később azonban egyikük okostelefonja pittyegni kezdett, jelezve, hogy visszafelé tart a Lego ember, amely végül a felbocsátás helyétől 120 kilométerre ért földet. Az űrutazás 97 percig tartott.