Mi van a Titánon, ó, netán metán a tó?

A Szaturnusz legnagyobb holdján található, metánban gazdag, hatalmas trópusi tavat észlelt a Cassini űrszonda. Az űrkutatók már korábban is fedeztek fel tavakat a Titánon, de azok a hold pólusain voltak, és a tudósok úgy vélték, a nagy tömegű folyadék nem maradhat fenn hosszabb ideig az égitest középső részén, mert a napsugarak hatására gyorsan elpárologna. Az új felfedezés éppen ezért váratlanul érte őket.

A Cassini a Titán felszínéről és légköréről visszaverődött napfény mennyiségét mérve egy sötét régiót észlelt annak a területnek a közelében, ahol 2005-ben landolt az űrszonda leszállóegysége, a Huygens. A sötét képződmény további elemzése kiderítette, hogy egy 2400 négyzetkilométeres szénhidrogéntóról van szó. Az egyenlítői tó körül négy további, sekély, folyadékkal teli medencét fedeztek fel, melyek mérete és mélysége hasonló a földi mocsarakéhoz.

Közvetett bizonyítékra lenne szükség

A Titán egyike a Naprendszer azon kevés égitestjeinek, amelyek sűrű légkörrel rendelkeznek, de a tudósoknak sokáig nehézségek okozott, hogy benézhessenek a nitrogénből és metánból álló vastag légréteg alá. A légköri metán a napsugarak hatására folyamatosan elbomlik, bonyolultabb szerves anyagok épülnek fel belőle, amelyek a felszínre visszahullnak, majd a sarkvidéken tavakként kondenzálódnak.

A Nature-ben publikáló kutatócsoport nem hiszi, hogy ugyanez a folyamat táplálná az egyenlítőn képződő tavak és medencék folyadék-utánpótlását. Sokkal valószínűbbnek tartják egy földalatti metánforrás létét, amely rendszeres időközönként a felszínre tör, hogy szénhidrogéntavakat képezzen.

David Stevenson, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) bolygókutatója érdekesnek tartja a vizsgálatokat, ugyanakkor rámutat, hogy a feltételezések csupán közvetett bizonyítékokra épülnek. Stevenson szerint amennyiben beigazolódna egy földalatti metánforrás léte, előbbre jutnánk annak megértésében, hogy mi biztosítja a légköri metán folyamatos utánpótlását.

A Titán szirénjei

A Cassini-Huygens annak az űrprogramnak a szondája, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az Európai Űrügynökség (ESA) és több európai ország részvételével szerveztek. Az űrszonda 1997. október 15-én indult el Cape Canaveralról, hogy tanulmányozza a Szaturnusz környezetét, illetve eljuttassa leszállóegységét, a Huygenst a Titán-hold felszínére. Az 5712 kilogrammos űrszonda, amely 366 kilogramm tömegű tudományos műszert és a 320 kilogrammos Huygenst vitte magával, 2004 júniusában jutott a Szaturnusz közelébe.

A programnak több tudományos célja is van. A kutatók vizsgálják a gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikus viselkedését, a holdak felszíni összetételét és geológiai múltját, de a magnetoszféra viselkedésének és háromdimenziós szerkezetének a mérésével, valamint a Szaturnusz légkörének tanulmányozásával is foglalkoznak.