
További Űrkutatás cikkek
A Titius-Bode szabály a csillagászat iránt érdeklődők körében talán az egyik legismertebb matematikai formula – írja a hirek.csillagaszat.hu. Bár különböző változatai már korábban több szerző munkáiban megjelentek, mai formája leginkább két német, Johann Daniel Titius és Johann Elert Bode megfogalmazásának köszönhető. Előbbi Charles Bonnet 1764-es "Contemplation de la Nature" című munkájának általa készített 1766-os német fordításába csempészte be lábjegyzetként, míg utóbbi 1768-as "Anleitung zur Kenntniss des gestirnten Himmels" című művében említette szintén lábjegyzetként, ekkor még hivatkozás nélkül, a munka későbbi kiadásaiban azonban már Titiust jelölve meg forrásként.
A szabály lényege, hogy a formula 0,4 + 0,3 * 2n alakjában n helyébe a -∞, 0, 1, 2, ... értékeket írva rendre a Naprendszer nagybolygóinak a félnagytengelyeit kapjuk. A képlet jól adta vissza az értékeket az összes akkor ismert bolygóra, sőt még az 1781-ben felfedezett Uránusz is beleillett a sorba. Zavaró momentumként csak az jelentkezett, hogy az n = 3 értékhez tartozó a távolságnál nem volt bolygó. Ez a hiány ugyanakkor kétségtelenül inspiráló hatással is bírt, s a szabálynak minden kétséget kizáróan fontos szerepe volt először a Ceres, majd a Pallas, a Juno és a Vesta kisbolygók felfedezésében is.
A formulával azonban akadtak gondok is. Az első, hogy a Merkúr esetében szükséges -∞ a kitevőben "nem szép", és mindenképpen nehezen magyarázható, ha a szabály esetleges fizikai hátterét kutatjuk. Ennél azonban valószínűleg nagyobb csapást jelentett rá a Neptunusz 1846-os felfedezése, mert pályájának félnagytengelyére teljesen rossz eredményt adott. Természetesen már a kezdeti időktől fogva foglalkoztatja a kutatókat az, hogy az eredeti szabály, illetve modernebb megfogalmazásai mögött áll-e valamilyen fizikai ok, vagy csak véletlenül alakultak így a pályaviszonyok a Naprendszerben. A legújabb elképzelések alapján úgy tűnik, hogy bolygórendszerünk mai konfigurációja egy dinamikai fejlődés eredménye, a Titius-Bode szabály pedig nem eleve bekódolt, hanem ezen fejlődés során szerzett tulajdonsága.

Az elmúlt másfél évtized kutatási eredményeinek köszönhetően ma már nemcsak a Nap, hanem más csillagok planétáiról is rendelkezünk ismeretekkel. A mai napig a NASA idevágó weboldala szerint 238 csillag 277 bolygóját azonosították. A két szám azt jelenti, hogy vannak olyan csillagok, melyek körül egynél több kísérő kering. A legtöbb bolygóval, szám szerint öttel az 55 Cancri csillag rendelkezik, az ötödik felfedezését 2007 őszén jelentették be. Arcadio Poveda (Instituto de Astronomía, Universidad de México) és Patricia Lara (Facultad de Ciencias, Universidad de México) úgy gondolták, hogy öt bolygó már elegendő ahhoz, hogy becsült pályaelemeik ismeretében megvizsgálják, vajon a Titius-Bode szabályhoz hasonló formula működik-e más bolygórendszerekben is. Ehhez először kicsit átalakították a tradicionális formulát és egy exponenciális illesztést alkalmaztak, azonban a Naprendszer esetében kihagyták a Merkúrt a már korábban említett ok miatt, de kimaradt a Plútó is a nagybolygókhoz képesti extrém pályaelemei, illetve tisztázatlan státusza miatt. Figyelembe vették viszont az Uránuszt és a Neptunuszt is.
Az illesztés eredménye a a = 0,1912 e0,5594n formula, ahol n = 2 a Vénusznak, míg n = 9 a Neptunusznak felel meg, de n = 1 esetben a Merkúrra is viszonylag jó eredményt ad. Érdekes, hogy a klasszikus formulával ellentétben ebből az illesztésből nem a Neptunusz, hanem az Uránusz lóg ki jobban. Poveda és Lara hasonló exponenciális illesztést végeztek el az 55 Cancri öt bolygójára is, eredményül az a = 0,0148 e0,9781n formulát kapták. A munka során azonban azt tapasztalták, hogy ha az ötödik bolygóhoz az n = 5 értéket rendelik, akkor a távolságértéke rendre messze esik a másik négy bolygó félnagytengelyeire illeszkedő bármely elfogadható exponenciális görbétől. Ha azonban az n = 6 értéket rendelik hozzá, akkor nagyon jó illeszkedést kapnak.

Ez azonban azt jelentheti, hogy az 55 Cancri esetében hasonló helyzettel állhatunk szemben, mint két évszázaddal ezelőtt a Mars és a Jupiter közötti objektum keresésekor. Az ötödik bolygóra n = 6 feltételezésével kapott a = 0,0142 e0,9975n görbe korrelációs együtthatója nagyon jó, majdnem 1, ami alátámaszthatja a választás jogosságát. Ez utóbbi formula eddig egyedülálló módon megjósol egy hatodik bolygót az 55 Cancri rendszerében nagyjából 2 csillagászati egység félnagytengelyű pályával. A görbe extrapolációjából egy hetedik bolygó esetleges létezése is kiolvasható körülbelül 15 csillagászati egységnél, de ennek valószínűsége már jóval kisebb.

A munka nem csak azért figyelemre méltó, mert előrejelzi egy, eddig még fel nem fedezett bolygó létét egy exobolygó-rendszerben, hanem azért is, mert alátámasztja azt, hogy a Titius-Bode szabály létezése nem a véletlen műve, azaz valamilyen fizikai oknak kell állnia mögötte. Az eredményeket részletező szakcikk a Revista Mexicana de Astronomía y Astrofísica c. folyóiratban fog megjelenni.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
március 24., 08:33
- Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
március 24., 08:58
- Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
március 24., 08:33
- Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát
Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.
március 24., 08:27
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit
Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.
március 24., 07:32
- Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt
Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.
március 24., 08:40
- Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
március 24., 07:49
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát
Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.
március 24., 09:17
- Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
március 24., 09:40
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
március 24., 07:04
- Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök
Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.
március 24., 05:50
- Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
március 24., 09:39
- Belföld
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
március 24., 09:38
- Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
március 24., 05:59
- Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
március 24., 06:16
- Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját
Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.
március 24., 06:18
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt
A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.
március 24., 06:56
- Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
március 24., 06:56
- Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
március 24., 08:58
- Külföld
Tovább forrong Isztambul, ezrek vonultak utcára a letartóztatott polgármester miatt
március 24., 06:34