
Immár 13 év telt el az első exobolygó felfedezése óta, és már több mint 250 Naprendszeren kívüli planétát ismerünk, melyek egy kivételével mind a Jupiterhez hasonló gázóriások. Ebből közel harmincat fedeztek fel tranzitfotometriai módszerrel, amikor a csillaga előtt elhaladó bolygó 1-2 százalékos csökkenést okoz a központi égitest fényességében. A magyar-amerikai Hungarian Automated Telescope Network (HATNet) kutatócsoportja egy újabb fedési exobolygót fedezett fel, mely a HAT-P-7b elnevezést kapta.
A most felfedezett forró Jupiter típusú bolygó tömege 1,78-szorosa a Jupiterének, sugara 1,36-szorosa annak. Keringési ideje nagyon rövid, mindössze 2,2 nap, és csupán 0,038 csillagászati egység távolságra helyezkedik el csillagától. A bolygó egy Napunknál másfélszer nagyobb tömegű csillag körül kering, emiatt a felszínén pokoli hőség uralkodik: a számítások szerint majdnem 2500 Celsius-fok. Ezzel kiérdemelte, hogy az nagyon forró Jupiterek családjába sorolják. A HAT-P-7b és csillaga mintegy ezer fényév távolságban helyezkedik el tőlünk.

Az égterületet, amelyen a HAT-P-7b-t megtalálták, 2004 májusa és augusztusa között az Arizonában levő HAT-7 teleszkóp, illetve a a Hawaii-szigeteken található HAT-8 távcső fotózta le. A HATNet projektnek több magyar vonatkozása is van: Bakos Gáspár a projekt vezetője (Harvard Smithsonian Center for Astrophysics), az MTA Csillagászati Kutatóintézetből Kovács Géza, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről Pál András, Sipőcz Brigitta és Kovács Gábor szerepel a kutatócsoportban. A Hawaii-szigeteken és Arizonában található 11 cm-es automata távcsövek tervezésében és kivitelezésében a Magyar Csillagászati Egyesület három tagja, Lázár József, Papp István és Sári Pál működött közre.
Az exobolygó felszíni hőmérsékletének pontosabb meghatározására és a légkörének modellezésére további mérésekkel nyílik majd lehetőség, amikor a bolygó a csillaga mögé kerül, és pár tized százalékkal lecsökken a rendszer összfényessége, főképp az infravörös tartományban.
A HAT-P-7-et a tervek szerint 2009 februárjában induló Kepler fotometriai űrteleszkóp is vizsgálni fogja, melynek fő feladata Föld típusú bolygók felkutatása lesz. Az űrteleszkóp segítségével a tranzitok időpontjai éveken keresztül nagy pontossággal mérhetőek, és ha a csillag körül további bolygók keringenek, akkor a fedések nem egyenletesen követik egymást. Így közvetett módon meghatározhatók az esetleges másik bolygó (vagy bolygók) paraméterei.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak
Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.
március 24., 08:58
- Külföld
A gázai tűzszünetről és békéről tárgyaltak, de kevés előrehaladás történt
Izrael ismét szárazföldi hadműveletekbe kezdett a palesztin enklávéban.
március 24., 08:40
- Kosárlabda
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
március 24., 07:49
- Belföld
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
március 24., 08:33
- Külföld
Megúszta a felelősségre vonást a megbízott dél-koreai elnök, visszakapta korábbi hivatalát
Ismét Han Dokszu Dél-Korea miniszterelnöke.
március 24., 08:27
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Külföld
Letartóztatták a diszkótűzben érintett északmacedón település korábbi vezetőit
Három volt polgármester kerülhet a vádlottak padjára.
március 24., 07:32
- Futball
Szoboszlai Dominik a közösségi médiában szúrt oda az őt csendre intő Arda Gülernek
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
március 24., 08:33
- Tenisz
Novak Djokovics megdöntötte Rafael Nadal egyik elképesztő rekordját
Újabb mérföldkőhöz ért a 24-szeres GS-győztes teniszező pályafutása.
március 24., 09:39
- Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök
Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.
március 24., 05:50
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”
Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.
március 24., 05:51
- Belföld
Bolla Tibor: Pereljük az oroszokat, a végén még az is kiderülhet, hogy szenzációs üzletet kötöttünk velük
Exkluzív interjú a BKV vezérigazgatójával.
március 24., 09:38
- Külföld
26 éve támadta meg a NATO a korábbi Jugoszláviát
Az áldozatok száma 1200 és 1500 fő közé tehető.
március 24., 09:17
- Külföld
Donald Trump megint a grönlandiak bajszát húzogatja, ami nem tetszik a szigetországiaknak
A leköszönő grönlandi kormányfő szerint az amerikaiak növelni fogják a nyomást.
március 24., 09:40
- Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt
Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.
március 24., 07:04
- Vélemény
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
március 24., 07:02
- Cinematrix
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Futball
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
március 24., 06:56
- Futball
A világ egyik legjobb kapusa az évtized bakijával ejtette ki válogatottját
Nincs új a nap alatt: hat éve a Liverpool is megcsinálta ugyanezt.
március 24., 06:18
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Reklám
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.
március 24., 06:16
- Degusztátor
Pierre olyan trehány húst kapott, hogy még a pincér is megkóstolta, ehető-e
Rendhagyó beszámoló, név nélkül...
március 24., 06:22
- Belföld
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
március 24., 05:59
- Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt
A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.
március 24., 06:56
- Belföld
Kamasz gyerekeknek árultak kokaint és marihuánát
Kereskedőkre csapott le a rendőrség.
március 24., 08:58
- Külföld
Tovább forrong Isztambul, ezrek vonultak utcára a letartóztatott polgármester miatt
március 24., 06:34