Az Endeavour öt év után először startol majd, a tervek szerint szerda este 6 óra 36 perckor (magyar idő szerint csütörtök hajnalban, 0:36-kor). Az indítást eredetileg augusztus 7-ére tervezték, de az űrkabin levegőszivárgása miatt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA módosította a start időpontját. A meghibásodott szelepet kicserélték és vasárnap sikerrel tesztelték.
A héttagú legénység tizenegy napot tölt a világűrben, folytatja az űrállomás szerelési munkáit. A misszió idejére három űrsétát terveznek, szükség esetén az utazást három nappal meghosszabbíthatják, és egy negyedik űrsétára is sor kerülhet. Ez lesz a huszonkettedik repülés az űrállomásra.
Tanárnő az űrben
A legénység tagja lesz az 55 éves Barbara Morgan tanárnő. Morgan nem újonc a NASA-nál, 1985-ben a Tanár az űrben program keretében együtt vett részt a felkészítésen Christa McAuliffe tanárnővel, aki a Challenger 1986. januári szerencsétlenségében vesztette életét. A Challenger a start után 73 másodperccel felrobbant, McAuliffe hat társával együtt meghalt.
A NASA a szerencsétlenség után úgy döntött, hogy civilek nem repülhetnek az űrsiklókon. Barbara Morgan, aki az idahói McCallban tanár, kiképzett űrhajós lett, így csatlakozhatott a legénységhez. Egy robotkar kezelése lesz a feladata, és ha ideje engedi, több város iskoláinak diákjaival is beszélget majd az űrállomásról.