Az Európa felszínének repedései arra utalnak, hogy a Jupiter jeges holdján nagymértékű pólusvándorlás zajlott le. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a jégpáncél alatt óceán lehet.
Az Európa nevű égitest az utóbbi évtizedekben újra a tudományos érdeklődés középpontjába került, miután űrszondák méréseivel kimutatták, hogy felszíne teljes mértékben vízjégből áll. A jégpáncélon kisebb-nagyobb repedések, valamint a befagyott tavak jegén megfigyelhető rianásokhoz hasonló területek láthatóak, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a felszín alatt folyékony vízóceán van.
Az elméletek szerint a Jupiter által a holdra gyakorolt, rendkívül erős árapályerők olvaszthatták meg a hold jegét, írja a Magyar Csillagászati Egyesület híroldala. Jelenlegi becsléseink alapán a 20-25 kilométernyi jégpáncél alatt körülbelül száz kilométer vastagságú vízréteg húzódik. Ha ez valóban így van, akkor az Europa rejti a Naprendszer legnagyobb óceánját. A Föld óceánjainak átlagmélysége mindössze 3 kilométer.
A felszíni repedés-mintázatok alapos vizsgálata további érdekességekkel szolgál a hold fejlődéstörténetével kapcsolatban. P. Schenk (Lunar and Planetary Institute, Houston, USA) és kollégái a Voyager-1 és 2, a Galileo, és a New Horizons űrszonda felvételein nagyméretű, köríves repedéseket vizsgáltak. A több száz kilométer hosszúságú alakzatok a modellezések szerint a hold forgástengelyének igen nagy mértékű irányváltozása során jöhettek létre. A kutatók számításai szerint az elmozdulás mértéke körülbelül 80 fok, azaz az eredeti forgástengely iránya csaknem egybeesett a jelenlegi egyenlítő síkjával.
A fekete és fehér nyilakkal jelzett, köríves repedések alapján következtetnek a kutatók a holdon lezajlott pólusvándorlásra - a kép tetején lévő hosszúságegység 100 km-t jelöl (P. Schenk, LPI/NASA).
A drasztikus eseményt valószínűleg az Europa poláris területein lévő, vastagabb jégrétegeknek lehet tulajdonítani. Ha ezek tömegeloszlása nem volt egyenletes, akkor a forgástengely nem volt kellően stabil, és ezért történt meg az irányváltozás. Hasonló, úgynevezett valódi pólusvándorlásokat - ami nem keverendő az úgynevezett látszólagos, a kéreglemezek tektonikai mozgása során létrejövő "pólusvándorlással" - eddig csak a Földön, a Marson és a Szaturnusz Enceladus nevű holdján figyeltek meg - bár az Europáénál kisebb mértékben.
A forgástengely-változás hatására létrejövő felszínformák elemzése megerősíti, hogy a kéreganyagot és a hold legbelső tartományait egy folyékony réteg választja el egymástól. Azaz egy újabb, független bizonyítékot is sikerült találni a rejtőzködő vízóceán létezésére.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
