A galaxis egy fekete lyukat rejt, amely - miközben magába szippantja a körülötte levő anyagot - részecskesugarakat lövell ki. Ezek óriási buborékokat fújnak az ionizált gázból. Ahogy a buborékok tágulnak és a gáz hűl, akár 20 ezer fényév hosszú, és 200 fényév széles szálak keletkeznek, melyek behálózzák a galaxis környezetét.
A legújabb vizsgálatok alapján Andrew Fabian (Cambridge University) és munkatársai úgy gondolják, hogy a filamenteket azért nem szakítja szét a gravitációs erő, mert a mágneses mező megóvja őket úgy, hogy fogva tartja a szálakat alkotó töltött részecskéket. A szálas szerkezet részletei alapján úgy vélik, a mágneses mező lehet az egyetlen természeti erő, ami képes tartósan fenntartani a bonyolult struktúrát. Ám ez a mágneses tér meglepően gyenge, a Föld felszínén mérhetőnek csupán 0,01 százaléka. További érdekesség, hogy a filamenteket alkotó lehűlt gáz csupán pár száz Celsius-fokos, szemben a környezetében levő 40 millió fokos galaxishalmazbeli anyaggal, melyet erős röntgensugárzása árul el.
Ahogy a kialakulásuk és fennmaradásuk, úgy az sem volt eddig világos, milyen idősek lehetnek a képződmények. A filamentek mozgásának sebességéből úgy gondolják a kutatók, hogy 100 millió évnél is idősebbek lehetnek. További érdekesség, hogy mivel a mágneses tér megakadályozza a szálak gázanyagának összesűrűsödését, a csillagkeletkezés sem indulhat be bennük. Ez a tény viszont megoldást jelent egy kozmológiai talányra, hogy miért találni jóval kevesebb óriási galaxist, mint amennyit a modellek előrejeleznek: a csillagkeletkezést gátló mágneses tér fékezi a galaxisok növekedését is.