További Űrkutatás cikkek
Amikor 1997 áprilisában elérte napközelpontját, kivilágított nagyvárosokból is könnyedén meg lehetett figyelni, sötét égboltú helyekről pedig káprázatos látványt nyújtott. Ekkor olyan messze volt a Naptól, a Föld, és bolygónktól is pont ekkora távolság (egy csillagászati egység) választotta el.
A Hale-Bopp azóta távolodik a Naptól, s mivel keringési ideje 2400 év körüli, még hosszú ideig ez lesz a helyzet. Pályája pontosan merőleges bolygók síkjára, így nagyon messze jár tőlük, ám naptávolságának változását a bolygók segítségével lehet a legjobban szemléltetni. Ez alapján 1998 májusában érte el a Jupiter (5,2 csillagászati egység), majd 1999 októberében a Szaturnusz (9,5) távolságát. Az előbbi időpontban még látcsövekkel megfigyelhető volt, a Szaturnusz távolságában azonban már csak a legnagyobb amatőrtávcsövekkel látszott. Egészen 2000 augusztusáig sikerült így követni, azóta viszont csak fotografikusan lehet elérni. Mindezt a déli féltekén élők jóvoltából tudjuk, ugyanis az üstökös mélyen a déli égen, a déli pólus közelében látszik. Az Uránusz távolságát (19,2 csillagászati egység) 2004 februárjában hagyta el, fényessége ekkor még mindig 18 magnitúdó környékén volt. Az utolsó publikált megfigyelés 2005. augusztus 4-én készült róla, amikor naptávolsága elérte a 22 CsE-t.
Kiss László (University of Sydney) és Sárneczky Krisztián (Szegedi Tudományegyetem) az ausztráliai Siding Spring Observatory 2,3 m-es ANU távcsövével végeztek észleléseket. A távoli kisbolygók mellett a Hale-Bopp-üstökös is szerepelt a célpontok közt, hátha látszik még valami a 25,7 CsE távolságban járó égitestből. Nagy volt a meglepetés, amikor már a monitoron megjelenő 4 perces egyedi felvételeken is látszott egy folt az üstökös helyén. A képek összeadása után teljesen egyértelművé vált, hogy az üstökösnek még 25,7 Cs.E. naptávolságnál is kómája van, amely példa nélküli megfigyelés.
Az aktivitást a korábbi megfigyelésekkel és modellszámításokkal Szabó M. Gyula (Szegedi Tudományegyetem) vetette össze, és az eredményeket az Astrophysical Journal Letters folyóiratban publikálta. Az eddigi rekorder az C/1987 H1 (Shoemaker)-üstökös volt, amely 18 CsE távolságig mutatott aktivitást, de később gyorsan elhalványodott - ezt a Hale-Bopp 10 csillagászati egységgel felülmúlja. Ráadásul legalább harmincszor fényesebb a többi távoli üstökösnél, és úgy tűnik, egyelőre nem készül gyors elhalványodásra. A távoli üstökösök aktivitása még mindig rejtélyes területe a csillagászatnak: a Hale-Bopp esetében minden bizonnyal jéggé fagyott szén-monoxid szublimál, ami az üstökös poranyagát is magával ragadja.
A megfigyelés egyben azt is jelenti, hogy a Hale-Bopp üstökös magját még mindig nem sikerült csupasz állapotban, a fényes kómától megfosztva megfigyelni. Ezért továbbra sem tudjuk, hogy valójában mekkora az üstökös magja, ami a megfigyelések szempontjából a legfontosabb paraméter lenne. A szakirodalomban általában 25-60 km közötti méretek szerepelnek. Ez a szokványos üstökösökhöz képest hatalmas, ami fontos szerepet kap a nagy aktivitás és fényesség fenntartásában.