Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Száz meteor csapódott a Holdba

2008.05.26. 12:13
A NASA holdi meteorbecsapódásokat kutató csoportjának most közzétett adatai szerint 2005 és 2008 között legalább száz, egyetlen eloszlású villanás történt égi kísérőnk tőlünk látható oldalán – írja a hirek.csillagaszat.hu.

Naponta mintegy 33 tonna kisbolygóval és üstökös eredetű meteoritikus anyaggal találkozik bolygónk, amelynek legnagyobb része elég a légkörben, vagyis nem éri el a Föld felszínét. A Holdat azonban nem védi meg légkör a kisebb-nagyobb kozmikus testek becsapódásától. A nagy, több kilométer per szekundumos sebességgel a Holdba csapódó, legalább fél kilogramm tömegű aszteroidák a földi távcsövekkel is megfigyelhető fényfelvillanást produkálnak - igaz, csak igen rövid ideig, néhány ezred, esetleg század másodpercig.

Meteorbecsapódás a Holdon

Csaknem egy évtizede, az 1998-as, emlékezetesen látványos Leonida-meteorraj gyakorisági maximum idején kezdődött, majd azóta intenzívebbé vált a holdi meteorbecsapódások földi észlelése. Kezdetben a NASA erre a célra szakosodott obszervatóriumai (például az alabamai és a georgiai) végezték a megfigyeléseket, újabban pedig amatőrcsillagászok is csatlakoztak, egyre kifinomultabb technikákat alkalmazva. A napokban a NASA Marshall űrközpontjában működő meteor kutatócsoport (Meteor Environment Office, röv. MEO) közzétette a 2005-től 2008-ig eddig detektált és megerősített 103 holdi meteorbecsapódás holdfelszíni eloszlásának térképét. Az eredmények látványosan illusztrálják, hogy ma már nem a véletlennek köszönhető egyedi mérésekről van szó, hanem szisztematikus felmérésről, ami alapján már statisztikus vizsgálatok is végezhetők.

A közzétett holdtérképen feltűnő, hogy a Hold tőlünk látható oldalának a csillagászati égi tájolás szerinti keleti felén több meteorbecsapódást figyeltek meg, mint a nyugati részén, illetve a pólusok környékén egyáltalán nem. Ennek több oka is lehet, illetve ezek kombinációja is előfordulhat. Például az észlelők általában előnyben részesítik az esti Hold-észleléseket, mint a hajnaliakat, vagyis első negyed körül a sötét oldalon egy ilyen kiválasztási effektus hatásáról van szó. Az is megfigyelési gyakorlat, hogy a képkivágás a Hold egyenlítője közelébe esik, és kevésbé a pólusokra. Ráadásul a halvány villanások megfigyelése az első negyed előtti, ill. az utolsó negyed utáni héten a legkönnyebb, máskor ugyanis a megvilágított rész sokkal nagyobb, mint a sötét. Így tehát egy adott holdhónap során csak mintegy 10-12 nap alkalmas a holdi meteorbecsapódások megfigyelésére.

A 2005 és 2008 között detektált holdfelszíni villanások felszíni eloszlása (kép: NASA Marshall Űrközpont, Meteor Environment Office)

A NASA különleges távcsöveivel 2005 óta többek között a 2P/Encke-üstökösből eredő, a 2003 EH1 kisbolygóval kapcsolatos, valamint például a Quadrantida, Perseida, Geminida, és Leonida meteorrajok tagjainak becsapódását is megfigyelték. A Föld-Hold rendszerében előforduló meteoroidok gyakoriáságát ls fizikai tulajdonságai már csak azért is fontos megismerni, mert az űreszközök, műszerek, valamint az űrhajósok testi épségének megvédésére ezek ismeretében jobban fel lehet majd készülni.

A holdi meteorbecsapódások felvillanásainak megfigyelése nehéz, de tudományos szempontból fontos feladat az amatőrcsillagászok számára is. A nagyon rövid időtartamú, néhány század másodpercnyi és halvány jelenségek detektálása az átlagosnál speciálisabb felszerelést, elektronikus képrögzítési technikát és digitális képelemzési eljárásokat igényel - emellett pedig nagy türelmet és kitartást az észlelésekben. Csak nagyobb, legalább 20-25 cm-es fényerős távcsövekkel és nagy időfelbontású, nagyon érzékeny CCD kamerákkal érdemes belekezdeni a programba. A megfigyelésekhez elengedhetetlenül fontos a pontos idő rögzítése GPS-szel vagy más, földi időjeladók jeleivel.