További Űrkutatás cikkek
Az Ia típusú szupernóvák az univerzum legnagyobb energiafelszabadulással járó jelenségei közé tartoznak. Az immáron klasszikus értelmezés szerint ezek a csillagok olyan szén-oxigén fehér törpék robbanásai, amelyek külső forrásból származó tömegbefogás révén átlépik a kb. 1,4 naptömegnyi Chandrasekhar-határt, írta meg a Hírek.csillagászat.hu. Erre utal a felszabadult teljes energia mennyisége (összhangban áll a szén és oxigén vassá való átalakításával), a maximumbeli spektrum hidrogénhiánya (olyan égitest robban, ami már elvesztette hidrogénburkát), a fénygörbe alakja (a szén-oxigén → vas reakcióiban letermelt radioaktív anyagok bomlásával jó összhangban áll), illetve az idős (nagyjából 10 milliárd éves) csillagpopulációkban megfigyelt Ia szupernóvák léte (ezek kora kistömegű csillagok robbanására utal, amire a fehér törpék összeomlása az egyetlen lehetőség).
A jelenség főbb tulajdonságaira vonatkozó szakmai konszenzus ellenére az Ia-robbanást átélő csillagok pontos természete meglehetősen bizonytalanul ismert. A szakirodalomban megtalálható modellek többsége két nagy csoportra osztható. Az ún. egyszeresen degenerált modellekben egy "normális" fehér törpe növeli tömegét szoros kettőscsillagban lejátszódó tömegátadási folyamatok révén. A kétszeresen degenerált modellekben két fehér törpe összeolvadása vezet szupernóva-robbanáshoz (a "degenerált" jelző a fehér törpék elfajult elektrongáz által fenntartott belső szerkezetére utal). Az elmúlt évek csillagfejlődési elméletei alapján nagyon változatos evolúciós útvonalak végén jöhet létre egyszeresen vagy kétszeresen degenerált Ia szupernóva.
A csillagokat már szinte egyáltalán nem termelő elliptikus galaxisokban feltűnő Ia SN-ek arra utalnak, hogy azok szülőcsillagai (progenitorai) kistömegű, idős csillagok, összhangban az elliptikus galaxisok átlagosan igen idős csillagpopulációjával. Az utóbbi években több vizsgálat is arra utalt azonban, hogy az Ia típusú szupernóvák gyakorisága nagyobb az erősebb csillagkeletkezést mutató galaxisokban, azaz elképzelhető, hogy szoros kapcsolat áll fenn a fiatal csillagpopulációkkal is. Mire lehet ez alapján következtetni a progenitorok természetéről?
C.J. Pritchet (University of Victoria) és munkatársai ezt a kérdést járták körül csillagkeletkezési és fejlődési elméletekre alapozva. Számításaik során megbecsülték a fehér törpék keletkezési gyakoriságát különböző eloszlású csillagpopulációkból álló modellgalaxisokban. Ezek után néhány egyszerű feltevéssel élve a fehér törpéket tartalmazó kettős rendszerek eloszlásáról, kiszámították a fehér törpék Ia szupernóvává való átalakításának hatékonyságát változatos korú és összetételű populációkra.
Meglepő eredményt kaptak: a populációk korától és csillagkeletkezési előtörténetétől jó közelítéssel függetlenül a fehér törpék körülbelül egy százaléka végzi szupernóvaként. Az észlelési adatokból látszó korreláció a csillagkeletkezési rátával azzal magyarázható, hogy egy pillanatszerűen hirtelen keletkező csillagpopulációban a fehér törpékké fejlődő csillagok aránya időben csökkenő ütemű, így a szupernóvák gyakorisága is időfüggő lesz. A kutatók szerint egyszeresen degenerált modellekkel nem reprodukálható az Ia szupernóvák megfigyelt gyakorisága, így legfontosabb következtetésük az, hogy a természetben több módon is keletkeznek Ia típusú szupernóvák. Ennek folyománya, hogy kozmikus távolságmérésre való alkalmazhatóságuk az általában feltételezettnél nagyobb bizonytalansággal terhelt.