A Hold a túlélés záloga
Ouyang Ziyuan, a kínai holdkutatási program vezetője elmondta, hogy két és fél éven belül képesek lesznek kivitelezni egy ember nélküli küldetést, amennyiben a kormány már most hozzájárul a tervhez. A küldetések ütemezéséről és a terv pénzügyi támogatásáról még nem közültek információkat. "A Hold feltérképezése valószínűleg kulcsfontosságú az emberiség jövőbeni fennmaradásához és fejlődéséhez." - mondta Ziyuan.
A Marsot is meghódítanák
Kínai hivatalnokok korábban azt állították, hogy a Hold felszínén 2010-re egy állandó - és valószínűleg lakatlan - űrbázist telepíthetnének. Kína azonban nemcsak feltérképezni kívánja kísérőbolygónkat, az ott található ásványi kincseket is szeretné megkaparintani. Luan Enjie, a Kínai Nemzeti Űrkutatási Hivatal (CNSA) elnöke a Beijing Daily napilapnak elmondta: Kína komolyan érdeklődik a Hold felületén található ritka készletek iránt. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy Peking a Marsra is szeretne eljutni űrhajóival.
Csak a nemzeti büszkeség növelése a cél
James Oberg, aki korábban részt vett az USA űrprogramjában úgy véli, hogy a projekt sokkal inkább a nemzeti büszkeség növeléséről szól, semmint tudományos vagy ipari célú felfedezésről. Oberg a New Scientist-nak elmondta, hogy Kína már rendelkezik azokkal a technológiákkal, amelyekkel képes elirányítani egy űrhajót a Hold körül, illetve annak feszínén.