A legtöbb galaxis magjában egy roppant nagy tömegű fekete lyuk található. Tejútrendszerünk középpontja irányában látható a Sagittarius A jelű forrás, amely valójában a galaxis szupermasszív központi fekete lyuka, mintegy 3-4 millió naptömeggel, a Földtől 26 ezer fényévnyire. Az elmúlt években az égitest közelében található csillagok mozgásának vizsgálata alapján bizonyosodott be, hogy az objektum valóban egy fekete lyuk. A Sagittarius A a kutatások szempontjából egyedi, hiszen közelsége révén ez az egyetlen nagy tömegű fekete lyuk, amely részleteiben is tanulmányozható. Műszereink képesek észlelni a csillagokból kidobott, majd a fekete lyuk eseményhorizontjához közel mozgó, illetve abba belezuhanó anyagfelhők által kibocsátott sugárzást.
Nemrégiben első alkalommal használt fel két, különböző hullámhossztartományban működő távcsövet a Sagittarius A egyidejű megfigyelésére a kölni egyetem vezetett két kutatócsoportja. Az egyik műszer a 12 méteres Atacama Pathfinder Experiment teleszkóp, amely a chilei Atacama-sivatagban, 5000 méter tengerszint feletti magasságban működik. A másik távcső az ESO négy, egyenként 8,2 méteres tükrökkel szerelt távcsőből álló rendszerének, a VLT-nek Yepun nevű egysége. Mindkét műszer a déli féltekén található, ahonnan a Sagittarius A megfelelően tanulmányozható. A VLT távcsövével az infravörös tartományban, a APEX teleszkóppal pedig a szubmilliméteres tartományban történtek a megfigyelések.
2008. június 3-án a VLT-nél dolgozó kutatók észlelték először a Sagittarius A aktív állapotúvá válásának jeleit, aminek hatására riasztották az APEX-nél készenlétben álló kollégáikat. A gyors együttműködésnek köszönhetően az APEX távcsővel is azonnal elkezdődhetett a munka, így nem vesztek el megfigyelési adatok. Ezt követően egy hat órás időszak során változatos erősségű, négy nagyobb kitörést mutató infravörös sugárzást észleltek a Galaxis középpontja irányából. A szubmilliméteres tartományban a kitörések szintén jelentkeztek, másfél órával később.
A megfigyelt időkülönbséget a kutatók a felfényesedést mutató anyagfelhő igen gyors, 5 millió kilométer per óra sebességű tágulásával magyarázzák. Csillagászati értelemben nem szokatlan az ilyen sebesség, hiszen az érték alig fél százaléka a fény terjedési sebességének. A sugárzást kibocsátó anyagcsomónak a számítások szerint a fénysebesség felével kellett volna mozognia, hogy kiszabadulhasson a fekete lyuk közelségéből. A jóval alacsonyabb sebesség és a megfigyelt sugárzás alapján úgy tűnik, egy olyan anyagfelhőt sikerült észlelni, amely nem kifelé sugárzó, úgynevezett jetben áramlik, hanem a fekete lyuk közelében való mozgása során éppen darabokra szakad.