További Űrkutatás cikkek
Az Opportunity 2006. szeptemberében érte el a Viktória-krátert, azóta körözött a hatalmas mélyedés körül, megfelelő helyet keresve a leereszkedéshez. A NASA szakemberei 3D-s térképeket és animációkat is felhasználtak, hogy megállapítsák, hol jár legkevesebb kockázattal az út a 800 méter széles, 60 méter mély kráterbe.
A múltat végképp megismerni
Az űrhivatal illetékesei most kiadták a parancsot a leereszkedésre, ami a Duck Bay (Kacsa-öböl) nevű területen fog megtörténni július 7 és 9 között. A NASA animációján látható a pontos helyszín, ahol egy enyhébb lejtőn le lehet jutni az egyébként többnyire meredek falakkal határolt mélyedésbe. A szakemberek korábban aggódtak amiatt, hogy a Mars-járó nem tud majd visszatérni, de arra jutottak, hogy megéri vállalni a kockázatot. "Természetesen van némi rizikója annak, hogy az Opportunity a kráterben marad, de a várható felfedezések kárpótolnak" – fogalmazott a New Scinetistnek Alan Stern, a NASA tudományos misszióinak egyik vezetője.
A Mars-járó eddig is remek képeket készített a kráter körül, de a mélyedés kőzeteinek vizsgálata ennél többet ígér. A kráter ugyanis valószínűleg évmilliárdokkal ezelőtt keletkezett, ezért az oldalában található kőzetrétegekből következtetni lehet arra, hogy milyen volt a Mars régen. Egy világos sziklacsoport, különösen felkeltette a tudósok érdeklődését. Ezek a sziklák különböznek a környezetükben levő kőzetektől, aminek az egyik lehetséges magyarázata az, hogy valaha talajvizet tartalmazott, más elképzelés szerint az ősi marsi légkör alakította át valahogy a réteget. Akárhogy is, ha az Opportunity közelebbről megnézi, értékes információkkal szolgálhat a Mars geológiai múltjáról.
Jól szolgálnak a Mars-járók
Az Opportunity 2004 januárjában kezdte vizsgálni a Mars felszínét, és azóta is működik. Korábban kisebb krátereket vizsgált egy fennsíkon, miközben társa, a Spirit önjáró szonda a bolygó túloldalán, a Gusev-kráternél tett felfedezéseket. Ők szolgáltak ma már elfogadott bizonyítékokkal arról, hogy több millió évvel ezelőtt víz volt a Marson.
Mindkét robot jóval tovább húzza, mint arra a kutatók számítottak (bár a Spirit egyik kereke már beragadt), az Opportunity több mint kilenc kilométert tett meg idáig. Hogy a Mars-járó mikor lesz működésképtelen, teljesen bizonytalan – lehet, hogy holnap, lehet, hogy évek múlva. A NASA illetékese szerint ha a szerkezetnek sikerül kimásznia a kráterből, újabb felfedezőutakra küldik majd.