
További Űrkutatás cikkek
A Mars a Naprendszer hetedik legnagyobb bolygója, átmérője 6 787 kilométer. A Nap felől a negyedik égitest, a Naptól mért közepes távolsága 227 940 000 kilométer. Nevét a római hadistenről kapta. Két kis holdja van, a Phobos és a Deimos. A Marson felfedezett sarki hósapkák, a mérsékelt égövi és egyenlítői tartományban sötétebb és világos foltok változása, illetve a talaj színének évszakonkénti periodikus változása valószínűvé teszi, hogy a Marson valamikor létezhetett alacsonyabb rendű élet.
A Mars-kutatás fő állomásai:
1962. november 1. - A Szovjetunióban útnak indították a Marsz-1 űrszondát, amellyel 230 nap után megszakadt az összeköttetés.
1964. november 28. - A NASA a Mariner-3 űrszonda sikertelen indítása után néhány héttel fellőtte a Mariner-4-et, amely 1965 júliusára elérte a Marsot. Ez volt az első űreszköz, amely fényképeket továbbított a Földre egy másik bolygó felszínéről. Ugyanebben a hónapban indították útnak a szovjet Szonda-2-t, de fél év múlva ezzel is megszakadt a kapcsolat.
1969. február 25. - A NASA fellőtte a Mariner-6-ot, majd március 27-én a Mariner-7-et is. Mindkettő 3 400 kilométerre megközelítette a bolygót, és összesen 200 használható felvételt küldött vissza.
1971. május 19. - A Szovjetunióban felbocsátották a Marsz-2 űrszondát, majd május 28-án a Marsz 3-t is. Mindkettő csaknem egy évig közvetített tévéképeket. A Marsz-2 november végén ejtőernyő segítségével először juttatott le egy kapszulát, emberkéz alkotta szerkezetet a bolygóra. A Marsz-3 tartálya december 2-án ért a felszínre, de csak két percig működött.
1971. május 30. - Az amerikai Mariner-8 már a startnál kudarcot vallott, ezért a NASA útjára indította a Mariner-9-et. Ez volt az első űreszköz, amely egy idegen bolygó mesterséges holdjaként működött, legfontosabb eredménye a Mars teljes térképének elkészítése.
1973. július-augusztus - Elindult a szovjet Marsz-4, -5, -6 és -7, de ezek egyike sem tudott a Mars felszínéről adatokat küldeni, két leszállóegysége elrepült az égitest mellett.
1975. augusztus 20. - A NASA fellőtte a Viking-1-et, majd szeptember 9-én a Viking-2-t, amelyek 1976. júniusban, illetve augusztusban értek célba. Felvételeket készítettek, illetve továbbították a leszálló egységek felszínről készített panorámaképeit. Ez utóbbiak mintákat is vettek a felszínből.
1988. július 7. - Bajkonurból július 7-én útjára indították a nemzetközi (többek között magyar) együttműködéssel készült Phobos-1, majd 12-én a Phobos-2 űrszondát. Szeptemberre a Phobos-1 felmondta a szolgálatot, a Phobos-2 viszont 1989 januárjában a Mars mesterséges holdja lett. Márciusra azonban ez a műhold is "végleg elveszett".
1992. szeptember 25. - Felbocsátották a Mars Observer amerikai űrszondát, amely 1993. augusztus 6-án küldte el első fotóját a vörös bolygóról. Augusztus 27-én egy számítógépes programhiba miatt azonban a szerkezet elnémult.
1996. november 7. - Útnak indult a nagy érzékenységű kamerákkal felszerelt Mars Global Surveyor (MSG) nevű amerikai űrszonda, amely 1997. szeptember 9-én ért az égitest légkörébe. A műhold azóta is végez méréseket.
1996. november 16. - Bajkonurból fellőtték a Marsz-96-ot, amely két nap múlva a Csendes-óceánba zuhant. Azóta az oroszok nem indítottak újabb kutató szondát.
1996. december 4. - Fellőtték a Pathfinder amerikai űrszondát, fedélzetén a Sojourner robotjárművel, amely 1997. július 4-én landolt a Marson. Sok értékes információ elküldése után 1997 szeptemberében a Pathfinderrel megszakadt az összeköttetés.
1998. július 4. - Japán fellőtte első Mars-szondáját, a Nozomit, amely 2003 decemberében érte el az égitestet.
1998. december 11. - Elindult a Mars Climate Orbiter (MCO) amerikai űrszonda, amely azonban 1999 szeptemberében megsemmisült. A kudarc oka az volt, hogy a gyorsulási adatokat mérföldben számolták, de a számítógép kilométerben értelmezte azokat.
1999. január 3. - A NASA útnak indította a Mars Polar Lander leszállóegységet, amelyet azonban a feltételezett leszállás után "szem elől veszítettek".
2001. április 7. - Felküldték az amerikai 2001 Mars Odyssey-t, amely október 24-én bolygó körüli pályára állt. A szonda jelentős mennyiségű hidrogén jelenlétét mutatta ki, majd nagy kiterjedésű fagyott vízgyűjtőmedencére bukkant.
2003. június eleje - Bajkonurból felbocsátották az Európai Űrügynökség (ESA) első űrszondáját, a Mars Expresst. Ennek része volt a Beagle-2 leszállóegység, amely december 25-én leszállt a Marsra, ám ekkor megszakadt vele a kapcsolat.
2003. június 10. - A Rover Marskutató program első egységeként felbocsátották a Spirit, majd július 8-án az Opportunity önjáró kutató laboratóriumot azzal a feladattal, hogy az élethez szükséges víz nyomai után kutasson. Mindkettő 2004. januárban leszállt, majd megkezdte, s a tervek szerint 2006 szeptemberéig végzi a fényképek és adatok gyűjtését és továbbítását a Földre.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Cinematrix
Sok tüzet és csatát ígér a Last of Us új évadának előzetese
Az ügyesebbek kiszúrhajták a fő ellenfelet, Abbyt.
9 perce
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46