"A NASA megfontoltan döntött. Az Opportunity leküldése olyan tudományos eredményekkel járhat, melyek bőven megérik a veszélyt, hogy a rover esetleg nem tud újra kimászni" - mondta Firouz Naderi, a NASA sugárhajtómű-laboratóriumának munkatársa. Ed Weiler, a NASA vezető kutatója elmondta: az Endurance kráterben található réteges kőzet vizsgálata azért fontos, mert igen sokat elárulhat a bolygó vizes múltjáról.
Képes lesz rá
A tudósok szerint az Opportunity képes lesz leereszkedni az Endurance kráter falán, kísérleteket végezni a talajon és aztán újra kikászálódni.
Azt elismerik, hogy a hatkerekű rover, mely már jócskát túllépte a tervezett három hónapos életartamát, bennragadhat a kráterben, ha nem tud felkapaszkodni a falon. A csapat ennek ellenére megkísérli a műveletet, ugyanis szerintük annyi kutatnivaló van az Endurance kráterben, hogy megéri a kockázatot.
Az Opportunity társa, a Spirit nevű robot időközben sórétegeket talált a a Mars felszíne alatt, ami arra utal, hogy valaha víz lehetett a talajban, jelentették be a kutatók.