Sokak szerint a planetáris ködök az univerzum legszebb objektumai; finom szerkezetükkel, szimmetriájukkal vagy éppen különös aszimmetriájukkal hívják fel magukra a figyelmet, és viszonylag hamar elenyésznek a csillagközi térben. A Hubble űrtávcső 2008 novemberében fotózta le az NGC 2818A jelű nyílthalmazba ágyazott planetáris ködöt, amely az NGC 2818 katalógusszámot viseli (másik, csillagászati körben ismertebb jelzése a PLN 261+8.1).
Viszonylag ritka az ilyen páros, hiszen a lazán kötött nyílthalmazok néhány százmillió év alatt szétszóródnak, míg a planetáris ködök születéséhez szükséges csillagok milliárd évekig élnek, tehát szerencsénk van, hogy ennek az idős, körülbelül egymilliárd éves halmaznak az egyik csillaga elérhette a planetáris köddé válás evolúciós lépcsőfokát. Ekkor a Naphoz hasonló csillag az energiatermelő nukleáris reakciókhoz szükséges üzemanyag kifogytával leveti külső rétegeit a csillagközi térbe, és ennek a hihetetlenül bonyolult szerkezetét látja egy távoli megfigyelő planetáris ködként.
Kissé szabadon engedett fantáziával az NGC 2818 képébe beleláthatunk egy hatalmas, éppen kinyíló osztrigát, de tudományos szempontból a planetáris ködök szerkezetét rendkívül nehéz értelmezni, hiszen a létrejöttükhöz vezető folyamatokat sem értjük teljes részletességgel. Mindenesetre az NGC 2818 és 2818A párosa sokat segíthet a ködök jobb megértésében, mivel halmaztagként független módszerekkel megbecsülhetjük a planetáris köd távolságát, korát és eredeti szülőcsillagának paramétereit.
A planetáris központjában található forró mag még évmilliárdokig fog hűlni fehér törpeként - és egyébként a Napunkra is hasonló sors vár, erre azonban még körülbelül 5 milliárd évig várni kell.