Leszállt a Phoenix a Marson

Magyar idő szerint hétfő hajnali 1 óra 53-kor landolt a Marson a NASA szondája, a Phoenix. Tartani lehetett attól, hogy a landolás nem lesz sikeres, ugyanis igen szélsőséges körülményeket kellett elviselnie a szondának (az űrtörténelem eddigi 13 felszíni Mars-szondája közül csak 5 ért le épségben a bolygóra). A leszállóegység több mint 20 ezer kilométer/órás sebességgel lépett be a Mars légkörébe, landoláskor valamivel kevesebb mint 9 kilométer/óra volt a sebessége. A landolás után a Phoenixnek még embertelen hideget is ki kell kibírnia: a három hónaposra tervezett misszió során mínusz 33 és mínusz 73 Celsius-fok között változik majd a hőmérséklet.

A landolásban eredetileg a Mars Descent Imager nevű eszköz segített volna azzal, hogy ereszkedés közben 20 nagy látószögű felvételt készít a leszállási hely környékéről. Kiderült azonban, hogy egy áramköri probléma miatt a kamerából érkező adatok blokkolhatnák a Phoenix giroszkópjait, így veszélybe kerülhetne a szerkezet stabilitása. A kamera emiatt csak egy képet készített közvetlenül a felszín közelében, a többit egy másik NASA-szonda, a Mars Reconnaissance Orbiter korábbi felvételei pótolták. Landoláskor a szerkezet 276 millió kilométerre volt a Földtől, a Phoenix rádiójelei több mint negyed óra alatt jutottak el a NASA-hoz.

Vizet, életet, klímát

A tavaly augusztus 4-én a floridai Kennedy Űrközpontból útnak indított Phoenix a Mars északi pólusához igen közel szállt le, a Földön ez nagyjából Észak-Alaszkának felel meg. Mostanra a bolygón visszavonult a sarkköri jég, így a szonda megvizsgálhatja a sarkvidéki talajt és mélyebb rétegekből is mintákat vehet. A NASA két, jelenleg a Marson levő szondájával, a Spirittel és az Opportunityvel ellentétben a Phoenix nem fog elmozdulni a helyéről.

A szonda elsősorban víz és élet nyomait, valamint éghajlati változások jeleit kutatja majd. A szerkezet megbizonyosodik arról, hogy a talaj alatt, a felszínhez közel vízjég található – ezt már régóta tudni vélik az asztrofizikusok. A Phoenix mélyen lefúr a jégrétegbe, jég- és talajmintákat vesz és a fedélzetén levő műszerekkel elemzi is azokat. A vizsgálatok során a szonda megpróbál választ adni arra a kérdésre, hogy a Marson volt-e valaha élet, és információkat gyűjt egy esetleges emberes Mars-misszióhoz. Ezen kívül a Mars időjárását is tanulmányozza majd, különös tekintettel a klímaváltozás jeleire. A tudósok feltételezései szerint ugyanis a korábban meleg és vízzel teli bolygó súlyos klímaváltozási folyamatok hatására alakult át hideg és száraz planétává.

A 2,2 méter magas, kiterjesztett napelemeivel együtt 5,5, azok nélkül 1,5 méter széles szerkezet tömege 410 kilogramm – ebből majdnem 60 kilót nyomnak a tudományos célú műszerek. Ezek közül a legnagyobb a 2,3 méteres robotkar, a Phoenix legfontosabb műszere, aminek a végén egy kamera is található. Ezen kívül egy panorámaképeket készítő készülék, a minták elemzésére szolgáló analizátorok és egy meteorológiai állomás találhatók a Phoneixen. A NASA fejlesztéssel, mindennel együtt 420 millió dollárt fordított a misszióra, a kanadai űrügynökség további 37 millió amerikai dollárral támogatta a meteorológiai állomást.

Félelem a landolástól

A Phoenix küldetése három korábbi sikertelen Mars-szonda kudarcát szépítheti. Ezek közül az 1996-ban útnak indított Mars Global Surveyor akár sikeresnek is nevezhető, hiszen pályára állt a bolygó körül és rengeteg fényképet küldött a Marsról, de 2006 novemberében egyszerűen eltűnt. Mint kiderült emberi hiba volt a szonda végzete: egy rossz szoftverfrissítés miatt nem tudta tartani a pályáját.

A Mars Polar Lander még pechesebb volt. A szonda 1999. december 3-án szállt volna le a Marsra, de röviddel azután, hogy megkezdte az ereszkedést, megszakadt a kapcsolata a Földdel. Máig nem tudni pontosan, mi történt vele, hiába próbálta a NASA megtalálni a szonda roncsait.

A legemlékezetesebb kudarc azonban a Mars Climate Orbiter 1999-es esete: a 125 millió dolláros szonda a Mars klímáját tanulmányozta volna, de ahelyett, hogy 150 kilométerre közelítette volna meg a vörös bolygó felszínét, csak 60 kilométernyi távolságot tartott, és elégett. A fiaskót szintén emberi hiba okozta: a NASA két fejlesztőcsoportja különböző mértékegységeket használt. Az űrhivatal azóta áttért a metrikus rendszerre. A Phoenix neve egyébként onnan jön, hogy a NASA korábbi próbálkozásai főnixként élednek újra a most sikeresen landoló szondában.

Mindenki a Marsra tör

A Mars űrszondás kutatása a hatvanas években kezdődött meg, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt célba vette a vörös bolygót. Míg az amerikai vállalkozások kimenetele felemásra sikeredett, addig az oroszok nem tudták meghódítani a Marsot. A hatvanas években amerikai szondáknak sikerült először megközelíteniük bolygószomszédunkat, majd később néhány űreszközük Mars körüli pályára állt. Az ezekről a szondákról érkezett fényképek nyomán vált egyértelművé: a Mars lakatlan, rideg bolygó.

A szovjetek a hetvenes évek elejére eljutottak addig, hogy Marsra szállással próbálkozzanak. Marsz-2 szondájuk 1971 novemberében azonban nem tudott puha leszállást végrehajtani, a felszínbe csapódott. Egy hónappal később a Marsz-3 ugyan biztonságban elérte a felszínt - vagyis tulajdonképpen szovjet űreszköz szállt le először a Marsra -, de a talajfogás után két perccel megszakadt a kapcsolat a szondával, amely értékelhető adatokat nem továbbított a földi irányítóközpontba.

Később az oroszok még többször próbálkoztak, sikertelenül. Legutóbb a kilencvenes évek második felében indították útnak a Marsz-96-os jelzésű szondát, ami már az indítás után felrobbant. Az amerikaiakat is sok kudarc érte, de ők figyelemreméltó eredményeket is fel tudnak mutatni. A Mars űrszondás kutatásában átütő siker volt a Viking-1 és Viking-2 leszállása az égitestre 1976 nyarán. Ez a két amerikai szonda küldött először fényképeket közvetlenül a bolygó felszínéről, és a színes felvételek feltárták az emberiség előtt a Mars rozsdavörös, homokos, kövekkel, sziklákkal teleszórt táj képét és a marsi vidékre boruló rózsaszín égboltot. A két Viking emellett talajmintákat is vett és elemzett.

Ezt követően több mint két évtized telt el az újabb amerikai sikerig: 1997. július 4-én gond nélkül leszállt a Marsra a Pathfinder űrszonda, amely egy játékdömper méretű önjáró robotot is magával vitt. A Sojourner nevet viselő kisautó az első szerkezet, amely helyváltoztatásra volt képes a Mars felszínén. Az 1999-es év azonban szomorú esztendő volt az amerikai Mars-kutatók számára: szeptemberben elvesztették a Mars Climate Orbiter keringő egységüket, amely a vörös bolygó első meteorológiai műholdja lett volna, majd decemberben a Mars Polar Lander leszálló szonda zuhant le.

A következő sikerre 2004 januárjáig kellett várni. Ekkor egy hónapon belül két amerikai önjáró robot érte el épségben a Mars felszínét. A Spirit és az Opportunity azóta is járja a bolygó tájait, síkságokon vág át, hegyoldalakat mászik meg, vagy éppen kráterek mélyére ereszkedik le, miközben fényképek ezreit ontja a Földre. Az Európai Űrügynökség (ESA) is megpróbálkozott a Mars meghódításával. Mars Express keringő szondája ugyan rendben a bolygó körüli pályára állt, de a Beagle-2 nevű leszállóegységük 2003 karácsonyán eltűnt, és azóta sem tudni, hogy mi történt vele.