További Űrkutatás cikkek
A Föld légkörébe időről-időre roppant nagy energiájú, a fénysebességhez nagyon közeli sebességgel mozgó részecskék csapódnak. A légkör molekuláival ütközve másodlagos részecskék egész záporát indítják útnak, amelyek akár 40 négyzetkilométeres területen is szóródhatnak a felszínre érkezéskor. A jelenséget első ízben Pierre Victor Auger (1899-1993) francia fizikusnak sikerült észlelnie 1938-ban, a hatalmas energiájú részecskék keletkezési mechanizmusát és pontos születési helyét nagyrészt azóta is homály fedi. Most a francia kutatóról elnevezett Pierre Auger Obszervatórium kutatóinak a Science c. folyóiratban november 9-én megjelent közleménye szerint valószínűsíthetően sikerült ezen részecskék eredetének nyomára bukkanni.
Argentína Mendoza tartományában 1999 márciusában kezdték el a különleges obszervatórium építését. A létesítmény 54 millió dolláros költségéhez 17 ország járult hozzá, amelyeknek összesen 370 kutatója dolgozik az intézményben. A részecskedetektorok telepítését és tesztelését követően a valódi adatgyűjtés 2004 januárjában kezdődhetett meg. Az obszervatórium területe 3000 négyzetkilométerre rúg, amelyen 1600 egyedi részecskedetektor áll készen a légkörben kiváltott rajok tagjainak észlelésére. Ezek mellett 24, különlegesen e célra tervezett távcső fürkészi az eget egy-egy szélsőségesen nagy energiájú kozmikus részecske becsapódásakor kiváltott fluoreszcens fényjelenségek után kutatva.
A berendezések eddig közel egymillió esemény adatait rögzítették. A legnagyobb energiájú kozmikus részecskék érkezésének iránya jó közelítéssel megegyezik keletkezési helyük égbolton látszó helyzetével. A nemzetközi kutatócsoport összesen 81 olyan eseményt detektált eddig, amelyben a kozmikus sugarak energiája meghaladta a 4×1019 eV-ot (40 exaelektronvoltot). Ezek közül is a 27 legnagyobb energiájú (57 EeV-ot meghaladó) esemény tüzetesebb vizsgálatában a kozmikus sugarak felvillanási helyét a már ismert, 318 aktív galaxismag égi helyzetével összevetve azt találták, hogy a kozmikus sugarak a déli égboltról nem véletlenszerű eloszlásban érkeztek, hanem pozícióik igen jó egyezést mutattak aktív galaxismagokkal. Ugyanakkor a megfigyelések arra is rámutattak, hogy a 60 EeV feletti energiájú részecskék a világegyetemben mindenütt jelen levő mikrohullámú kozmikus háttérsugárzással kölcsönhatva energiát veszítenek. Az energiaveszteség arányos a Földig megtett úttal, így azt is meg lehetett becsülni, hogy az említett 27 esemény legtöbbjét a Földhöz kozmikus értelemben közel, alig néhány százmillió fényéves környezetben keletkezett kozmikus sugarak váltották ki.
Milyen égitestek gyorsíthatják fel ennyire a kozmikus részecskéket? Ma már úgy gondoljuk, hogy lényegében minden galaxis magjában található egy nagyon nagy tömegű fekete lyuk, jellemzően néhány milliótól néhány milliárd naptömegig terjedő tömeggel. Ezeknek csak egy része észlelhető aktív galaxismagként, amit a központi fekete lyuk környezetének rendkívül intenzív sugárzása árul el. Az elképzelések szerint a jelenleg aktív galaxismagokként megfigyelhető képződményeket az elmúlt néhány százmillió év során lezajlott, másik galaxissal történt ütközés, vagy hasonló nagyenergiájú folyamat indíthatta be. Az aktív galaxismagok fekete lyukai körül kiterjedt anyagbefogási korong alakul ki, amely nagy hatékonysággal alakítja át a behulló anyag gravitációs helyzeti energiáját elektromágneses sugárzássá. Ez lehet nagyenergiájú részecskesugárzás forrása is, az azonban mind a mai napig bizonytalan, hogy hogyan képesek ezek a természetes részecskegyorsítók százmilliószor nagyobb energiákra gyorsítani a részecskéket, mint a fizikusok legnagyobb földi berendezései.