További Űrkutatás cikkek
Serénykednek
Az, hogy immár 10 hónapja kutatnak, önmagában is nagy siker, hiszen alapküldetésük időtartamát három hónapra tervezték. Most viszont, hogy már sokszorosan túlteljesítették a terveket, a földi irányítók egyre inkább bíznak abban hogy a két, hivatalos nevén Marsi Felderítő Jármű (Mars Exploration Rover) még legalább fél esztendeig ontja a Földre a tudományos adatokat és fényképeket a Marsról.
A Spirit mostanra több mint három kilométerre távolodott el leszállóhelyétől, és egy dombvonulat, a Columbia Hills megmászásának vágott neki, míg az Oportunity 1600 métert tett meg, és jelenleg egy kisebb labdarugó-stadion mérető kráter mélyén serénykedik.
Ez a két távolság a Földön tíz hónap alatt nem lenne éppenséggel fényes teljesítmény, ám a marsi körülmények között az. A két robot nagyon lassan és nem folyamatosan halad, hanem mintegy óvatosan araszolgat előre automatikus navigációs rendszerének utasításait követve.
Nem önfeledt száguldozás
A Mars-járó egy szuszra 10 másodpercen keresztül gurul másodpercenkénti 5 centiméteres sebességgel, azaz mintegy fél métert tesz meg, majd megáll. Ekkor két veszélyérzékelő kamerája felvételt készít az eléje táruló területről, és a rover számítógépe ebből előállít egy digitális térbeli modellt, amely alapján a komputer külön-külön vizsgálja a kiemelkedések, a meredekség valamint a felszíni érdesség mértékét, és megbecsüli az áthaladás veszélyességi szintjét.
Ezután követezik a kiválasztott célpont felé vezető lehetséges útvonalak meghatározása, majd azok veszélyforrásainak a számba vétele. Végül a számítógép kiválasztja azt az útvonalat, amely a célpont felé vezet és minimális veszélyt jelent a szerkezet számára. A rover ezt követően ismét elindul, és az egész folyamat kezdődik elölről.
Ugyanakkor fontos szempont az is, hogy a Mars-járóknak nem az önfeledt száguldozás a célja, hanem a tudományos szempontból érdekesnek ígérkező kövek, szikladarabok, kőzetágyak vizsgálata. Így néha egy-egy kiszemelt céltárgyuknál akár napokat is elidőznek a robotlaboratóriumok.
Kényszerpihenő
A Spirit a múlt hónapban lesántult, hat kereke közül az egyik felmondta a szolgálatot. A földi irányítás töri a fejét a hibaelhárításon. A rover többi műszere kifogástalan állapotban van, de magát a Spiritet átmenetileg kényszerpihenőre fogták.
Az Opportunity viszont szinte kicsattan az egészségtől. Esetében az okoz fejtörést, hogy miért emelkedett meg hirtelen energia-felvevő képessége. A valószínű ok az, hogy - mivel a Mars-járó egy kráter lejtőjén tartózkodik, tehát nem vízszintes, hanem ferde testhelyzetben van - napelemtáblái így a legideálisabb dőlésszögben fekhetnek neki a Nap sugarainak. A két Mars-jármű működéséhez szükséges energiát ugyanis a Nap szolgáltatja. Másik elképzelés, hogy esetleg valami rejtélyes jelenség lesöpörte az Opportunity napelemtábláira hónapok alatt lerakódott port.