Az első, 1977-es Star Wars film egyik jelenetében Luke Skywalker megáll a Tatooine homokján és a láthatárt figyeli. A horizonton két nap készül lenyugodni, a néző innen tudja meg, hogy a bolygó egy ikercsillag körül kering. Az amerikai űrhivatal tudósai szerint ez nem is olyan nagy hülyeség.
Közeli helyeken
A NASA tudósai a Spitzer felvételeit elemezve jutottak a következtetésre, és felfedezésüket az Astrophysical Journal című szaklapban publikálták. Az űrtávcsővel kifejezetten olyan, kozmikus porból formálódott gyűrűket kerestek, amelyek ikercsillagok körül alakultak ki (ezek a porgyűrűk az égitestek születésekor keletkezett törmelékek).
A kutatók 69 ikercsillagrendszert vizsgáltak meg, a Földtől való távolságuk 50 és 200 fényév között váltakozott. A rendszerek 40 százaléka rendelkezett porgyűrűvel – ez valamivel nagyobb arány, mint a magányos napok esetében megfigyelt érték. Azokban a rendszerekben, ahol a két csillag 50-500 csillagászati egységre (a Föld és Nap átlagos távolsága, kb. 149,6 millió kilométer) volt egymástól, a gyűrű csak az egyik csillag körül alakult ki. Három és 50 csillagászati egység közti távolság esetében nem formálódott gyűrű, amit a tudósok azzal magyaráztak, hogy a gravitációs erők még korábban kilökték az űrbe a törmeléket. Azoknak a rendszereknek a 60 százalékában, ahol a két nap három csillagászati egységnél is közelebb volt egymáshoz, egy közös porgyűrű alakult ki az ikercsillag körül.
A Tatooine nem kamu
Ez utóbbi felfedezés meglepte a tudósokat. Találtak ugyan már korábban olyan bolygót, ami egynél több nap körül kering, de a felfedezést kuriózumként kezelték. "Ezek szerint jóval több ilyen égitest létezik, mint azt korábban gondoltuk" – nyilatkozta a BBC-nek Karl Stapelfeldt, a NASA tudósa.
A tanulmány vezető szerzője, az Arizonai Egyetem professzora, David Trilling szerint a következő lépés a talált porgyűrűk alaposabb vizsgálata. "Ha a rendszerben jelen vannak azok a folyamatok, amik aszteroidánál nagyobb objektumokat formálnak, jó eséllyel bolygó is lesz a gyűrűben" – fogalmazott Trilling az angol lapnak. Hozzátette: ezeken az égitestek akár az élet számára kedvező körülmények is előfordulhatnak. "Semmi csillagászatilag inkorrekt nincs ezen a képen" – kommentálta a tudós az angol lapnak a Star Wars ominózus jelenetét.