Kína várhatóan 15 éven belül képes lesz arra, hogy embert küldjön a Holdra. Huang Csunping, az ország űrprogramjának vezető mérnöke szerint az időpont csak attól függ, hogy Peking mennyit áldoz a projektre, valamint hogy milyen ütemben haladnak majd a próbák, a tesztrepülések a következő években. „A cél egyértelműen az, hogy 2022-ig kínait jutassunk a Holdra”, mondta el Huang a sajtó képviselőinek.
Menetrend szerint
Az ország egyik vezető űrhivatalnoka tavaly már vázolta a terveket: 2007-ben érhet el a Holdig az első kínai szonda, 2012-ben le is szállhatna az égitestre egy jármű, 2017-ben meg már mintákat akarnak visszajuttatni a Földre.
Egyelőre minden menetrend szerint halad. Várhatóan 2007 második félévében elindul az első kínai szonda a Hold felé. Megérkezése után fényképezőgépe háromdimenziós képeket készít majd az égitest felszínéről, információkat gyűjt a talajról, segít kiválasztani a későbbi leszállás helyszínét.
Új rakéták
Az emberrel végrehajtott holdutazáshoz a hordozórakéták új generációját kell majd kifejleszteni, de szakértők szerint 7-8 éven belül ez is megvalósulhat majd. Ezek már 25 tonnás súlyt is képesek lesznek a magasba emelni. A tervezési szakasz mindenesetre lezárult. A tervezők elismerik, hogy a kínai rakétaipar 15 éves lemaradásban van az amerikaihoz vagy az oroszhoz képest, de abban bíznak, hogy a következő időszakban ledolgozzák a hátrányt.
Huang szerint váratlan nehézségek módosíthatnak az időbeosztáson, de az ország rakétaipara teljes mellszélességgel támogatja a holdutazásos célokat.
A kínai űrprogram az utóbbi években kapott szárnyra. Négy évvel ezelőtt sikerült először feljuttatni egy embert a világűrbe, ezzel Kína harmadikként belépett abba a klubba, ahol addig csak Oroszország (Szovjetunió) és az Egyesült Államok volt. A második ember vezette űrutazásra 2005-ben került sor.