
Ideje befejezni az űrsiklóprogramot
További Végső visszaszámlálás cikkek
Szereti a régi repülőgépeket. Mi volt a legrégebbi gép, amivel repült?
Egy Taylorcraft a harmincas évekből, egészen pontosan 1931-ből. Ez egy nagyon kicsi, amerikai gép, az első magánrepülők egyike.

Mégis egy jóval modernebb légi járműnél kötött ki. Mióta akart űrhajós lenni?
Elég fiatalon, nagyjából hétéves koromban gondoltam először erre. 1955-ben születtem, és a hatvanas évek elején indultak útnak az első amerikai űrhajósok, akkoriban minden gyerek űrhajós akart lenni. Ez eleinte nekem is csak vágyálom volt, de olyan álom, amit valójában soha nem adtam fel, hiába fogtam bele egészen más vállalkozásokba is.
Négy űrsiklóküldetés legénységében is részt vett. Melyik volt a kedvence?
Nem tudok választani közülük. Mindegyiket különböző okok miatt szerettem, egészen más tapasztalatokat és kihívásokat adott az, amikor műholdat kellett pályára állítani és az, amikor ellátmányt vittünk az űrállomásra.

Az egyik küldetése mégis különleges volt, hiszen ön tagja volt a 2005-ös Discovery-legénységnek. Ez volt az első küldetés a Columbia 2003-as tragédiája után. A Discovery megsérült, és egy be nem tervezett űrséta során önnek kellett megjavítania. Óriási felelősség lehetett.
Nagyon sok emberrel osztoztam ezen a felelősségen. Egy ilyen küldetésen végig mindent csapatként csinálunk, a földi irányítás, az űrsikló és az űrállomás legénysége együtt. Nem éreztem azt, hogy valamilyen különleges teher nehezedett volna rám. De nagy megtiszteltetés volt benne lenni ebben a csapatban, azon a misszión sok új dolgot kipróbálhattunk, amiket korábban nem. Például éppen az űrsikló hővédő pajzsának alaposabb megvizsgálását és javítását.
Milyen érzésekkel búcsúztatja az űrsiklóflottát?
Technikai akadályai nincsenek annak, hogy még évekig repüljenek ezek a nagyszerű eszközök, anyagi akadályai annál inkább. Viszont fel kell ismerni, hogy az űrsiklók teljesítették a küldetésüket, a Nemzetközi Űrállomás felépült, az utolsó misszió pedig bőséges ellátmányt visz a következő időszakra. Igen, úgy érzem, ideje bejezni az űrsiklóprogramot.

Mit vár az űrrepüléssel foglalkozó magánvállalatoktól a közeljövőben?
A következő években a legfontosabb feladatuk az lesz, hogy segítsenek rakományt szállítani az ISS-re. A nem is olyan távoli jövőben pedig az emberes űrrepülésben is szerepük lehet, akár űrtaxitársaságok is alakulhatnak.
„Kérek egy reptéri transzfert a Holdra”?
Ha már játszunk az ötlettel, nincs olyan sok hely, ahova egy feltételezett űrtaxi elmehetne: az űrállomás, a Hold, a Mars, néhány aszteroida. De ezekhez a célokhoz végül mind eljutunk majd.

Az oldalról ajánljuk
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Belföld
Törvényjavaslattal tiltaná ki a középületekről a szivárványos zászlókat Novák Előd
A Mi Hazánk Mozgalom korábbi próbálkozása nem járt sikerrel.
5 perce
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13