Atlantis kincsei: Tini nindzsa teknőcök és tankolás az űrben

Most, hogy az Atlantis már lassan egy hete az űrben van, ismerkedjünk meg az utolsó űrsikló rakományának két legfontosabb moduljával. A hosszú és egyértelmű neveket kedvelő NASA szótárában ez a két egység a Multi-Purpose Logistics Module (MPLM, Többcélú Logisztikai Modul), illetve a Robotic Refueling Mission (RRM, Robotikus Újratöltő Küldetés) nevet kapta.

És Michelangelóval mi lesz?

Az MPLM már tizenkettedszer jár az űrben, ez ugyanis egy sokoldalú teherszállító konténer. Az űrsiklónál nem úgy működik a bepakolás, mint egy autóban, ahol az ember rádobhatja a dzsekijét az elakadásjelzőre, legfeljebb kicsit koszos lesz, hanem szigorú szabályokat betartva lehet az űrbe vinni a vinnivalót. A 6,4 méter hosszú és 4,6 méter átmérőjű, henger alakú, négy és fél tonnás, magasnyomású MPLM 16 rekeszébe körülbelül tíz tonna teher fér, a 16-ból öt rekesz hűtőrekeszként is tud üzemelni.

Az MPLM megtervezésére már a kilencvenes években felmerült az igény, amikor még úgy tűnt, hogy lesz Freedom Űrállomás, és a Boeing el is kezdett tervezni egy ilyen modult. Aztán 1992-ben Olaszország bejelentette, hogy hasonló űrkonténeren töri a fejét, így az amerikaiak saját elvárásaikkal megkeresték a talján mérnököket, és 2001-ben már repülhetett is az első MPLM.

Három MPLM épült, mindegyiket egy-egy híres olasz festőről nevezték el: Leonardo, Raffaello és Donatello. A Donatello soha nem repült, de egyes alkatrészei a Leonardón kötöttek ki, amikor 2009-ben a Leonardo modult végleg az ISS-hez kapcsolták. Kizárásos alapon most a harmadik raktármodul, a Raffaello utazott az Atlantisszal.

Többek között a NASA-nak is feltűnt, hogy a három MPLM neve ugyanaz, mint a Tini nindzsa teknőcök című rajzfilmsorozat három címszerelőjének neve (Michelangelo nevű MPLM soha nem épült). Az űrhivatal tervezett is egy logót a modulnak az egyik teknősnindzsával, de mivel a rajzfilmsorozat jogait a Mirage filmstúdió birtokolja, a teknőc ábrázolásáért cserébe a NASA-nak a logo jogait át kellett engednie a Mirage-nak.

Űrbenzinkút négy szerszámmal

A RRM kisebb és finomabb eszköz, mint a Raffaello, mert kényesebb feladatot lát el: az űrállomás legénysége és a földi irányítás utasításainak engedelmeskedve újra feltölti üzemanyaggal a műholdakat az űrben – vagy legalábbis megpróbálja, mert ilyesmivel még nem próbálkozott a NASA a gyakorlatban, ez lesz az első alkalom.

A műholdak többnyire napenergiával működnek, de a nagyobbaknak van üzemanyagtartályuk is. Miután ezeket feltöltik, a mérnökök többszörösen lezárják a tartályt, védőrétegekkel zárják le a feltöltés helyét. Eddig nem úgy tervezték a műholdakat, hogy újra lehessen tölteni őket, de az RRM tervezőit (a NASA Goddard Űrrepülési Központját) ez nem zavarja.

Az RRM nagyjából akkora, mint egy nagyobb mosógép, téglatestében négy különleges szerszámot rejt. A terv szerint ezeket az űrállomás kanadai robotkarja, Dextre forgatja majd. Az első szerszám a Wire Cutter, vagyis a Drótvágó, amivel a Dextre a feltöltendő műhold tartályánál levő rögzítődrótokat nyesi el. Ezután jut szerephez a Blanket Manipulation Tool (Takaróréteget Kezelő Szerszám) és a Safety Cap Removal Tool (Biztonsági Sapkát Eltávolító Szerszám), amelyekkel a robotkar felnyitja a műhold üzemanyagtartálya előtti védőrétegeket. Végül a Nozzle Tool, vagyis a Töltőeszköz feltölti a műholdat. A töltés után a Dextre olyan szeleppel zárja le a tartályt, amivel a műhold később már könnyebben újratölthető.

Ha az RRM beválik, űrbéli benzinkútként üzemelhet majd, és több műhold életét meghosszabbíthatja. A berendezéssel eleinte üzemanyag nélküli próbákat végez majd a NASA, az első éles teszteket 2013-ra tervezi.