
A szörny, amely a Holdig repített
Az utolsó űrsikló nyomát követő túránk houstoni állomásán írtunk a régi és az új küldetésirányítási központról, az űrsiklómodellek csarnokáról, az űrsiklószimulátorokról és az űrvécéről, beszéltünk az egyik capcommal, és megnéztük azt az óriásmedencét, ahol az űrhajósok az űrsétákat gyakorolják. Egy attrakciót azonban még tartogattunk, a mai nevezetes napra: éppen 42 évvel ezelőtt, 1969. július 20-án taposta először ember a Hold felszínét.
Az Apollo-11 küldetéséről a negyvenéves évforduló idején több cikket is írtunk (a programról, az összeesküvés-elméletekről, a Holdon hagyott ereklyékről, a Holdra való visszatérésről), de akkor kevés szó esett arról a rakétáról, ami az Apollo-missziókat lehetővé tette: a Saturn V-ről. Houston pedig úgy jön ide, hogy a Johnson Űrközpont rakétaparkjában még őriznek egy Saturn V-öst.
Az Apollo-program után ugyanis két Saturn V maradt raktáron a NASA-nál, mindkettő darabjait felhasználták, hogy a houstoni rakétát kiállíthassák. A járművet (ami a Smithsoniané, csak éppen az űrközpontban tárolja) 2007-ben nagyjából 2,5 millió dollárból teljesen felújították, elfektették, és építettek neki egy hangárt. Jó tágasat, mert a Saturn V nagy. Bitang nagy.
A nagyságról alkotott fogalmainkat éppen két napja kellett felülvizsgálnunk, amikor a Cape Canaveral-i VAB-ot áhítatosan körbejártuk, de a Saturn V nem épület, hanem jármű, ami eljuttat embereket A pontból B-be. És éppen ezért a nagysága sem egyszerűen lenyűgöző, hanem egyszerre ijesztő is. Az átmérője tíz méter, a magassága tizenegyszer ennyi, még szerencse, hogy fekszik. De 1968 és 1973 között éppen ilyen rakéták ágaskodtak a floridai indítóállásokon, és a 110 méter tetején emberek ültek egy akkora kabinba zárva, mint egy panellakás szűkös konyhája.
Amikor beléptünk a hangárba, percekig csak dermedten álltunk, nyökögve kerestük a szavakat, a blog udvari fényképésze, Nak sem nyúlt rögtön az objektívjei után. A Saturn-V aljához érkeztünk, az első rakétafokozathoz. Öt, egyenként majdnem hatméteres F-1 hajtómű torkába néztünk, ezekhez képest az Atlantis három hajtóműve játékszernek tűnt.
42 métert kellett sétálnunk, hogy elérjünk a fokozat másik végéhez, ahol a második fokozat kezdődött, szintén egy ötös hajtóműcsokorral – kisebb J-2-esek, de azért darabonként több mint háromméteresek. 25 méterrel arrébb a karcsúbb harmadik fokozat ezek után már apróságnak tűnt, pedig ez is magasabb, mint a Szabadság-szobor a Gellért-hegyen. És az egésznek a legvégén ott szerénykedett a parancsnoki- és szervizmodul, aminek a hegyén, egy alig három méter magas csonkakúpban három ülés várta azokat, akiknek sietős volt az útjuk egy másik égitestre.
Félelmetes elképzelni, ahogy ez a szörny felébredt, és kitombolta magából a dühöt, amit folyékony oxigén, kerozin és folyékony hidrogén táplált. Két perc és 41 másodperc alatt elfüstölte az első fokozatot, 34 meganewton tolóerejével 68 kilométer magasra repítette a rakétát. A második fokozat további hat perc alatt már 176 kilométer magasra száguldott, és közel orbitális sebességig, 25 ezer kilométer per óráig hajszolta a Saturn V maradékát. A harmadik fokozat befejezte a munkát, két és fél perc alatt 190 kilométer és orbitális sebesség fölé küldve az Apollo-modult. De a szörnynek volt még egy utolsó feladata: megszöktetni a modult a Földről, vagyis transzlunáris pályára állítani a modult.
A Saturn V tizenháromszor gördült ki a VAB-ból, és dübörgött az égbe, mindegyik startja sikeres volt. Hét alkalommal küldött embereket a Holdra (bár az Apollo-13 legénysége végül nem tudott leszállni az égitestre), egyszer pedig egy űrállomást, a Skylabet fuvarozta Föld körüli pályára. Aztán a program irdatlan költségei befejezték a Saturn V pályafutását. A NASA a következő évtizedekben a Holdnál messzebb akar űrhajósokat küldeni – még nem tudni, milyen szörny fogja addig repíteni az emberiséget.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07