Csúcstechnika, cérna, Nobel-díj

Rátai Dániel rendkívül türelmes ember lehet. A helyében más már rég elküldte volna az egész magyar sajtót a fenébe, különös tekintettel arra, hogy én voltam a harmadik oldal közepe. Dánielék ugyanis egy füzetben vezetik azoknak az újságíróknak a nevét, akik a Magyar Innovációs Szövetség szerdai közleménye óta felkeresték őket, jó sűrűn veszik a sorokat, de két és fél oldal csütörtök kora délutánra még így is összejött.

Webkamera figyel

A nappali közepén egy szigorú, barna, lakkozott asztalon ott a laptop és körülötte drótok mindenfele. Jobbra a számítógéptől egy szemüveg, egyik lencséje kék, a másik piros, a sztereóképek háromdimenziós rekonstrukciójának megfelelően, a szára bedrótozva, cérnával összetekerve, két oldalán meg mint egy csiga csápjai, úgy meredeznek a ledek. Nem tűnik túlságosan komoly szerkezetnek, de hát Istenem, az első robbanómotor sem volt rögtön befecskendezéses, meg műanyag borítású.

Dániel leül az asztalhoz, felteszi a szemüveget és elindítja a Delphiben írt programot. A hardvert ő állította össze, a szoftvert ő írta. Két oldalról két webkamera figyeli a szemüveg végére applikált ledeket, ugyanezek kísérik figyelemmel a harmadik világító objektumot, a tollat. Ez az öt komponens – a háromdimenziós szemüveg, a két led a keret szélén, a harmadik led a toll végén és a két webkamera – adja a rendszer alapját, meg a szoftver, ami értelmezi a bemenő jeleket.

Nézegetni jobbra-balra

Dániel mozgatja a tollat, forgatja a fejét, a monitoron látható kép pedig ennek megfelelően mozog, én meg megpróbálom kideríteni hogy mi is történik tulajdonképpen. Nagyon egyszerű, tudom meg. A webkamerák érzékelik a ledek mozgását, ebből a szoftver megállapítja, hogy éppen merre fordítjuk a fejünket, vagy hogyan mozgatjuk a tollat a levegőben. Ha rajzolunk egy négyzetet, akkor az egyből két példányban, kékben és pirosban jelenik meg a monitoron, a szemüvegnek köszönhetően pedig három dimenzióban látjuk az ábrát.

Ha balra fordítjuk a fejünket, az ábra a térben jobbra csúszik és oldalról látjuk a négyzetet, de ha ez még nem lenne elég, jobbra nézve jobbról, lehajolva alulról, ágaskodva felülről látjuk ugyanazt az objektumot. Ennek köszönhetően egyrészt sokkal látványosabb a végeredmény, másrészt kiküszöbölhető, hogy a fejünk mozgását figyelmen kívül hagyva a nem megfelelő szögből esetleg torz képet lássunk a virtuális testről.

Csomó díj

Persze a rendszer még közel sincs kész, mostani állapotában inkább csak szemléltetőeszközként funkcionál, a hardveren még lehet finomítani, a program meg lényegesen használhatóbb lesz, ha Direct3D vagy OpenGL alá lesz megírva, ezt viszont már nem budapesti otthonában akarja megvalósítani a fiú, inkább valamelyik világcég csapatával együttműködve. A legmeglepőbb az egészben az, hogy erre van is esélye.

Dániel megsuhintja a tollat, spirált rajzol a test köré, aztán elforgatja az ábrát, és valóban: nemcsak szemből, oldalról is, felülről is tökéletes a rajz, pontosan átkerült a gépbe a húsz éves fiú minden mozdulata. Kipróbálom a találmányt, elsőre persze meglehetősen tehetségtelenül, sőt, később is, de elég hamar össze tudok hozni egy görbe vonalat a térben, ami általános elismerést vált ki. Mindenesetre nagyon élvezetes így dolgozni, valószínűleg ezt gondolta az ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) ezer fős zsűrije is, amikor 1444 pályázó közül Dánielnek ítélte oda az első díjat, örömükben nem is egyet, hanem mindjárt hatot. A fiú egyebek között elnyerte a számítógép-tudomány kategória abszolút első díját, a legjobb teljesítményért járó díjat, és még az idei Nobel-díjátadó ünnepségen is megjelenhet.

Mellékes

Dániel nagyjából másfél éve kezdte el fejleszteni Leonardót, lényegében azért, hogy szép autókat rajzolhasson térben. Kiskora óta szeretne autókarosszériát tervezni, amióta élőben látott egy Ferrari F50-est. Ennek megfelelően a BME iparitermék-, formatervező szakára adta be a jelentkezését, ugyanakkor nevetségesnek tartotta, hogy először papírra rajzoljon, aztán szkenneljen, aztán még egy csomó munkafázis után jusson el a megfelelő háromdimenziós modellhez. Gondolta, biztos van olyan műszer, amivel kivédhető ez a sok, felesleges fázis, és ő lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, hogy nincs ilyesmi.

Gyorsan megalkotta hát a saját elképzelését, megnyerte a Magyar Innovációs Szövetség versenyét, az állam átvállalta a világszabadalom költségeit, és idén májusban elindult Phoenixbe, az Intel versenyére. A többit már tudjuk.

Dániel most egy telefonhívásra vár, mert bár párezer dollárt meg egy laptopot kapott a díjak mellé, azért ez még messze nem a végállomás. Az Intel vagy egy másik befektető azonban bármelyik pillanatban hívhatja Dánielt, aki szerényen bevallja, hogy a verseny óta nem kapcsolta ki a mobilját. Persze már a hazai győzelem után is megkereste egy magyar cég, és ajánlatott tett, de az apuka (a kommunikációs igazgató) és a testvére (a menedzser) ügyesen irányítják a háttérből a szálakat, és vigyáznak arra, hogy a fiút ne verhesse át senki.