Meghalt a fekete lyukak keresztapja

Wheeler 1911. július 9-én született a floridai Jacksonville városában. Doktori fokozatát a Johns Hopkins Egyetemen szerezte 1933-ban, mindössze 21 esztendősen. Egy évvel később Koppenhágába utazott, hogy Niels Bohr mellett dolgozhasson. Kapcsolatuk 1939-ben folytatódott, amikor Bohr Amerikába érkezett, és kidolgozták a maghasadás elméletét a protonokból és neutronokból álló atommag modelljének segítségével. Két évvel később csatlakozott az atombomba előállítását célzó Manhattan-tervhez. Ilyen jellegű tevékenységét a háború után is folytatta: segített a hidrogénbomba megalkotásában, rakétavédelmi rendszerek létrehozásában, és támogatta a vietnami háborút, még akkor is, amikor nézetei több pályátársa rosszallását váltották ki.

1938 és 1976 között a Princeton Egyetem, az innen történő 1976-os nyugalomba vonulása után pedig a Texasi Egyetem professzora volt.

1952-ben, amikor kurzust indított az Einstein-féle gravitációs elméletről, az még egyáltalán nem tartozott a kedvelt kutatási területek közé. Nem kis szerepe volt abban, hogy ez a helyzet a hatvanas évek közepére megváltozott, és kozmológusok új generációja kezdett el foglalkozni a gravitáció és az univerzum szerkezetének kérdéseivel. Tanítványai között az elméleti fizika olyan nagy neveit találjuk mint Richard Feynman, vagy Kip Thorne.

Figyelmét leginkább az Einstein-féle elmélet egyik különös következménye keltette fel. Még 1939-ben hívta fel a figyelmét a Manhattan-projekt vezetője, Robert Oppenheimer arra, hogy az Einstein-féle gravitációs egyenletekből kiolvasható, hogy egy kellően nagytömegű csillag magjának összeomlásakor olyan objektum jöhet létre, amely körül a téridő annyira meggörbül, hogy még a fény sem tud kiszökni belőle. Wheeler eleinte elutasította ezt az elképzelést - egy 1958-as belgiumi konferencián vitába is keveredett Oppenheimerrel -, de miután ezek a szingularitások matematikailag kezelhetővé váltak, elfogadta lehetőséget. A helyzet dramatizálására egy 1967-es New York-i konferencián kitalálta a fekete lyuk elnevezést, de tőle származik a féreglyuk kifejezés is. Két korábbi tanítványával (Charles Misner és Kip Thorne) közösen írt 1973-as Gravitation című 1279 oldalas monumentális munkája azóta is a terület egyik alapműve.

Egyik utolsó munkatársaként szívügyének érezte Einstein azon törekvését, ami a természet alapvető kölcsönhatásainak közös tőre való visszavezetését célozta egy egyesített mezőelmélet keretében. Munkája során úttörő tevékenységet végzett a kvantumgravitáció kutatásának területén, nevét őrzi a Wheeler-DeWitt egyenlet, vagy az ő szavaival az univerzum hullámfüggvénye.

1968-ban Enrico Fermi díjat kapott Johnson elnöktől, 1997-ben pedig a Wolf Foundation díjával tüntették ki, ami a fizikában és a kémiában a Nobel-díj utáni legrangosabb elismerés.