Nap
Óra
Perc
Olyan vulkánra bukkantak Anglia alatt, ami ha kitörne, az egész emberiség kihalásához vezetneAz Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány által szervezett demonstráció résztvevői szórólapokat osztogattak, amelyben arra hívták fel a figyelmet, hogy nincsenek valódi gyógymódok a pszichiátriában. Megítélésük szerint "a pszichiátria mai kezelései nem a valódi mentális egészség felé vezetnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne léteznének olyan alternatívák, amelyekkel tényleges segítséget lehet nyújtani a mentális zavaroktól szenvedő embereknek".
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány (CCHR) egy nemzetközi szervezet, amit a Szcientológia Egyház alapított 1969-ben. Az alapítvány honlapja szerint a CCHR legfőbb célkitűzése, hogy kivizsgálja és feltárja a pszichiáterek által elkövetett visszaéléseket. A szervezet retorikája egyoldalú, a tagok sokszor nincsenek tisztában a pszichiátria fejlődésével, a tudományág utálata esetükben leginkább hitkérdés.
Degrell István professzor, a Magyar Pszichiátriai Társaság kongresszusának elnöke szerint a demonstrálók nem zavarták meg a háromnapos, szombaton befejeződött tanácskozást. Degrell korábban úgy nyilatkozott, hogy a pszichiátriai betegségek már népegészségügyi problémát jelentenek Magyarországon, az ország bizonyos részein kritikus állapotok uralkodnak. A debreceni vándorgyűlés kapcsán hangsúlyozta, soha nem volt még ennyi témát átfogó gyűlés Magyarországon, a genetikától a szociálpszichológia témaköréig 285 előadás hangzott el a három nap alatt. A résztvevők száma meghaladta a kétezret.
Degrell István a kutatások közül kiemelte a genetikát mint az orvostudomány legjobban fejlődő területét, és beszámolt arról, hogy egy átfogó vizsgálat keretében a debreceni orvoscentrum több egyetemmel és pszichiátriai központtal összefogva ötszáz skizofrén beteg genetikai állományát fogja kutatni, a betegség eddig még ki nem mutatott jegyeit keresik. Kiemelte még a depresszió és a szenvedélybetegségek kutatását, amelyek népegészségügyi problémák, mint ahogyan azt a betegek és az öngyilkosságok növekvő száma is mutatja. Szerinte itt a megelőzés a legfontosabb, amit programokkal és gyógyszeres kezelésekkel lehet segíteni.
A tudományág általános helyzetéről elmondta, habár az európai tendencia az, hogy a pszichiátriai és mentálhigiénés kutatások és terápiák kiemelt kormányzati programok, itthon a feltételek folyamatosan romlanak. Véleménye szerint a szakemberhiány, az aránytalan és a lakossági igényekhez nem igazodó ágyszámelosztás, valamint az ágyszámleépítés jelenti a legkomolyabb problémát. Országos szinten és az észak-alföldi régióban egyaránt felfedezhetőek az aránytalanságok: míg a Debreceni Egyetem kifejezetten jó helyzetben van mind a szakembereket, mind a létesítmények állapotát tekintve, addig van, ahol kritikus állapotok uralkodnak. A professzor úgy véli, az ágyszámot bármikor lehet korrigálni, azonban az elvándorolt szakemberek elvesztése óriási probléma, pótlásuk évtizedek kérdése is lehet.