Tisza Kata Reváns című könyve kellemes olvasmány, többek között azért, mert nem próbál meg nemlétező tabukat döngetni. Csak elmeséli milyen a magyar média testközelből. Félfikciósan.

"A férfiak, akiket szerettem, mind elhagytak. Akiket nem szerettem, én hagytam el. A médiában annyira felpörög az élet, annyira sok a lóvé, a népszerűség miatt olyan könnyű csajozni, hogy gyakorlatilag alkalmatlanok a férfiak tartós kapcsolat kialakítására."

Tisza Kata: Reváns

Léha könyvbemutatóra kaptunk meghívót, ahol Tisza Kata Reváns című második kötete miatt gyűlt össze a szakma, és melyből egyebek mellett Kamarás Iván, Réz András és Hegedűs D. Géza olvasott fel. De itt most nem róluk, hanem a könyvről lesz szó.

Nem a magyar Szex és New York

Tisza Kata második könyve egy prevenciós kézikönyv azoknak, akik a médiában szeretnének dolgozni, vagy akik szívesen randizgatnak öregecske férfiakkal a pesti éjszakában. Ahol a könyv tanulsága szerint hatványozottan mindenki csak azt akarja.

A szükséges élettapasztalat hiánya okán háromféle rettenet szokott kisülni abból, ha fiatal nő könyvet ír: helyzetkomikumokban és kompenzálós "hú, de laza vagyok" felhangokban gazdag szinglikönyv, esetleg túlbizonygatós-intellektuális női okoskodás, vagy mind közül a legrosszabb: párnába könnyezős Romána.

Nos, miután elolvastuk a Reváns című novellagyűjtemény háromnegyedét, biztosan állíthatjuk, hiányzik belőle a kortárs női könyvíró attitűd(ök)nek való megfelelni akarás. A 25 éves szerző láthatóan élettapasztalataiból merítve írta hosszabb-rövidebb elbeszéléseit, melyeket három szál kapcsol össze: a férfiak, a szex és a főváros. Egyszerű Szex és New York parafrázis, mondhatnánk, és van is némi alapja a kijelentésnek. A különbség azonban az, hogy a Reváns nem egy, a szingliéletmód nagyszerűsége mellett letett kiáltvány, szemben amerikai előképével.

Kétes helyzetek, kétes de fontos fickókkal

Az egyes szám első személyű elbeszélő egy kalandornő és egy femme fatale ötvözete, meglehetősen 21-ik századi jelenség, aki húszas éveit nem szakácskönyvek bemagolásával tölti csöndesen álmodozva, hanem expeditív kiruccanásokat tesz kétes helyzetekbe kétes, de fontos fickókkal. Akik borzongva tetszenek neki.

A főhős az idősebb, kreatív munkát végző pasikat kedveli, és groteszk pontossággal, kíméletlenül elemezgeti őket. Főleg a külsejüket: "Csúnya volt, de megszokható" írja egyikükről, majd később: "Kis teste van a férfinak, kerekded. Olyan mélán unalmas szemű, ám torzonborz fejű, lángoló arcú. Bőre világos, számtalan kis apró szeplő borítja. Mozgékony, izgága."

Tisza éleslátása azonban nem jelenti azt, hogy szigorúan kötődne a témához: olykor elragadtatja magát, ilyenkor néhány sor hömpölygés következik, ami pont akkor ér véget, amikor az ember már épp lerakná a könyvet.

Ambivalens rokonszenv

Feltárulkozó írások sorozata a Reváns: rögzíti, amit a téma megkíván, ugyanakkor nem prűd, de nem is erőltetetten szókimondó. Nélkülözi a technikai részletek túlzottan plasztikus ábrázolását, s mivel szókimondásában nem éri el a pornográfia határát, még a könyvespolcra is fel lehet tenni. Valahova jó messzire Catherine M-től és Helen Fieldingtől.

Tisza Kata nyilván az a fajta ember, aki már gyerekként is megmondta a felnőtteknek a tutit és többnyire fején is találta a szöget. Nos, itt még be is veri néhányszor a falba, de csak annyira kíméletlen az általa ábrázolt férfiakhoz, mint amennyire ők vele. E tekintetben találó címválasztás a Reváns, bár olyan igazán elvetemült bosszúszagot nem lehet kiolvasni a sorok közül, inkább valami ambivalens rokonszenvet a könyvben szereplő férfiak, helyzetek és az elbeszélő önnön sorsa iránt.

Övezze misztérium a szereplőket

Idáig a gyorsolvasás után írt kritika, innentől a szerző, akivel a szerdai sajtótájékoztatón beszélgettünk. Mivel a könyv egyes szám első személyben íródott, elég kézenfekvő volt, hogy az életrajzi vonatkozásokról kérdeztük.

"Természetesen minden író az életét használja fel, így ez a könyv is részben a személyes kálváriám története. De az egyes szám első személy nem jelenti azt, hogy a könyv önéletrajzi írás vagy napló lenne. Nagy teret kap benne a fikció, amit a megfigyeléseim egészítenek ki" - fedte fel alkotói technikáját a szerző, majd óva intett minket attól, hogy az egyes karaktereket élő személyekkel azonosítsuk: "Egy jellem például tíz valós karakterből áll össze. Övezze misztérium, hogy ki kicsoda. Egyébként is úgy gondolom, hogy ezek a helyzetek ötven év múlva is örök érvényűek lesznek."

Tisza Kata azt is elárulta, hogy kényszeres megfigyelő és gyerekkora óta "agyban ír".

"Nagy bevállalás ez a könyv, de írni csak őszintén lehet. Egyszerre vagyok idealista és fatalista, és úgy gondolom, hogy azzal, hogy átadom a tapasztalataimat, talán felhívom a figyelmet bizonyos veszélyekre" - összegzett az írónő.