Eszter, Eliza
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Magyar gyárban készülnek Európa csokinyulai

Évtizedek óta van két stabil pont a hazai édességgyártásban, egész pontosan a csokoládék piacán: decemberben a mikulás és karácsony, míg áprilisban a húsvét. Ekkor elözönlik a boltok polcait a tematikus csokifigurák, télen a csokimikulások, tavasszal a csokinyulak és társaik. Amikor legutóbb a Nestlé szerencsi italporgyárában jártunk, többek között azt is megtudtuk, hogy a magyar és az európai piac jelentős részét a disógyőri csokigyárból látják el ilyen szezonális figurákkal. És ami igazán érdekesen (és persze végülis logikusan) hangzott, hogy felváltva megy a gyártás: fél évig a téli szezonra készülnek az üreges csokik, fél évig a tavaszira, amikor a gyerekek csizmáiba belekerülnek a csokimikulások, akkor már a húsvéti csokinyulak készülnek ezrével, míg húsvét előtt befejeződik ezek gyártása, és megkezdik az átállást a csokimikulások gyártására.

A Nestlé jóvoltából nemrég volt szerencsénk megtekinteni az idei csokitojás- és csokinyúlgyártás átállás előtti utolsó mozzanatait, beleszippanthattunk a húsvéti szezon utolsó csokiillat-felhőjébe. Láttuk, hogyan készülnek a drazséval töltött csokifigurák, és – amire sosem gondoltunk volna, mikor eddig a boltokban válogattunk a csokityúkanyók közt –, hogy csomagolja kézzel a nagyobb és bonyolultabb csokifigurákat 5-6 asszony, mondhatni a gyár élcsapata. Fenti videónk be is mutatja a már csokimikulásgyártásra készülő diósgyőri üzem félig-meddig manufaktúra jellegű működését, hogy miképp lesz a csokimasszából például drazséval töltött hatalmas csokitojás.

Kis csokigyártöri

Miután láttuk a gyártás csínját-binját, érdemes itt pár szót ejteni a diósgyőri csokiüzem fordulatos történetéről. A diósgyőri üzem első épületei nem sokkal a II. világháború után, az első ötéves terv idején, 1950 és 1953 között épültek. Akkor még ételgyárnak szánták a létesítményt, de végül túl nagynak bizonyult a tervgazdálkodási számokhoz, és a beruházást emiatt leállították, a félkész épületek évekig eladásra vártak. Végül 1959-ben a Szerencsi Csokoládégyár a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium segítségével megvette az épületegyüttest, innentől számíthatjuk a diósgyőri csokoládégyár történetének kezdetét.

Három évbe telt, mire megkapta a Magyar Édesipari Vállalat Szerencsi Csokoládégyárának diósgyőri telephelye a gyártáshoz szükséges berendezéseket, és 1962-ben megkezdhette a gyártást. Ekkor csokifigurákat, ostyát és nugát darabárut gyártottak. A szocialista tervgazdálkodásra jellemző termelési tili-toli miatt 1966 és 1981 között többször is profilátalakításon esett át a diósgyőri üzem, különféle édességek jöttek-mentek, kezdetben például itt gyártották a Balaton szeletet, aminek gyártását 1978-ban helyezték át a Győri keksz- És Ostyagyárba. Édesipari átszervezés miatt 1981. január elsején megalakították a Szerencsi Édesipari Vállalatot (SZÉV), amelynek üzemei a Szerencsi Csokoládégyár, a Szerencsi Cukorgyár és a Diósgyőri Édesipari Gyár lettek (hogy aztán négy évvel később a Szerencsi Cukorgyár ki is váljon).

Képeink a diósgyőri csokigyárból és pár muzeális tárgyi emlékéről
Képeink a diósgyőri csokigyárból és pár muzeális tárgyi emlékéről

A Diósgyőri Édesipari Gyár a rendszerváltás előtti években viszonylag sikeresen tudott fejlődni, 1986-1987-ben bővült a gyár területe, új készáruraktárat is építettek. Nem sokkal később jött a gyártörténeti mérföldkő: 1989-ben a cég felvette a kapcsolatot a Nestlével, és megkezdték a Nestlé piros táblás csokoládé gyártását. A rendszerváltás után villámgyorsan megtörtént a gyár privatizációja: az első szabad országgyűlési választások évében a SZÉV a Diósgyőri Édesipari Gyárával együtt Intercsokoládé Kft.-vé alakult, majd rá egy évre, 1991 áprilisában a kft-t megvásárolta a Nestlé AG csoport, ekkor került a diósgyőri gyár is a Nestlé Hungária Kft. tulajdonába.

A svájci székhelyű multinacionális cég irányítása alatt először megszűntették az alapanyaggyártást, és többek között kibővítették a készáruraktárt. 1994-ben profilátszervezés miatt a táblás csokoládék gyártása Szerencsre került, miközben a diósgyőri üzemben megkezdték a disney-s üreges csokifigurák gyártását, Hófehérkétől és a hét törpétől kezdve, Pocahontason át, az Oroszlánkirályig. A kilencvenes évek második felében folyamatosan modernizálták a gyárat, a gyártást, aminek köszönhetően 1998-ban a cseh és lengyel Nestlé-gyárakból is Disógyőrbe helyezték a figuragyártást.

A kétezres évek első felében újabb termékprofilváltás jött: 2000-ben kezdték gyártani a Smarties csokidrazséval töltött figurákat német piacra, 2002-ben beszüntették a Disney-figurák gyártását, 2005-ben beindult az úgynevezett dúsított figurák (pl. Kit-Kat-es mikulás, csokinyúl) gyártása, ugyancsak a német piacra. Az elmúlt 10-15-ben folyamatos modernizáció zajlott a gyárban, új csomagológépek, automata adagológépek, félautomata gyártósorok érkeztek, aminek köszönhetően 2016-ban rekordmennyiséget, 120 millió csokifigurát gyártott a cég.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!