11 találat az Indexről, és a környékéről.
Válint Bence a hét végi futamokon második és első helyet szerzett.
Válint Bence a Ferrari Budapest-Rossocorsa csapatának új autójában csillogtathatja meg tehetségét az idén.
2013.05.25. 10:47 Módosítva: 2015-05-11 03:56:59
Tóth Norbert a legfiatalabbként, 14 évesen indul a Ferrari Challenge-ben, ahol nem láttak még olyat, mint ő. Az tanította, aki legyőzte Schumachert.
Bemutatták a Challenge változatot, amely erősebb ugyan nem lett, de minden más részletében alkalmasabb a féktelen száguldásra.
2010. november 28., 14:15
Mindkét futamon kiütötték, de így is elég pontot gyűjtött a harmadik helyhez Válint Tibor a Ferrari Challenge-en.
2010. szeptember 6., 16:59
Válint Tibor tavaly a második lett, idén a bajnoki címre is esélyes.
Egy negyedik és hetedik hellyel értékes pontokat szerzett a magyar pilóta.
A magyar versenyző mindkét autóját összehajtogatta, de így is szerzett két pontot.
Két ezüstéremmel megerősítette második helyét a bajnokságban a magyar versenyző.
Az utolsó körökig küzdött a győzelemért, végül második helyen intették le Válintot, az egyetlen magyar versenyzőt.
Spitzmüller Csaba nyerte a Ferrari Challenge elnevezésű sorozat idei első és második futamát.