Megvan a t kvark pontosabb tömege
Az LHC és a Fermilab eredményei alapján 173,34 gigaelektronvolt osztva a fénysebesség négyzetével.
Az LHC és a Fermilab eredményei alapján 173,34 gigaelektronvolt osztva a fénysebesség négyzetével.
Négyszer nagyobb és nyolcszor erősebb lehet a 100 kilométer kerületű új részecskegyorsító.
Csúcstechnológiát tanulhatnak a diákok angolul. Az oktatók az óriáskísérletek vezetői.
A CERN már önmagában elég menő hely, hiszen a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma.
A világ legnagyobb kutatóközpontja 5 évente tart ilyet, most 70 ezren mentek el rá.
A Higgs-bozon létét megjósoló kutatók kaphatják a legrangosabb tudományos kitüntetést.
A Google Maps Street View-ra felkerült a svájci CERN kutatóközpont LHC-stul, Higgs-bozonostul.
Nem is olyan nehéz bejutni, az életrajzban pedig nagyon jó pontnak számít, mondják a svájci CERN-ben, a nagy hadronütközetőben dolgozó magyarok. Kiderül, miért hülyeség a Terminátor részecskegyorsítós része.
Van, akit a kíváncsiság, van, akit Stephen Hawking inspirált. Attól pedig nem félnek, hogy fegyver lesz a felfedezésükből – ők a CERN magyar kutatói.
Két évig készítik fel a részecskegyorsítót arra, hogy az eddiginél is durvább ütközésekre legyen képes. Most, hogy áll, egészen közelről lehet megnézni, milyen is a világ legbonyolultabb szerkezete.
Orbán Viktor hivatalosan megnyitotta a részecskegyorsító magyarországi adatközpontját.
A CERN-ben senki nem archiválta a legkorábbi próbálkozásokat, de találtak egy 1991-es ős-weboldalt.
A CERN húsz éve aktiválta az első weboldalt, amely most az eredeti címen is megtekinthető.