Szopásért hagyta magukra a gyerekeit
A nő bezárta két gyerekét a parkoló járműve, majd átült a barátja autójába, hogy orálisan kielégítse.
A nő bezárta két gyerekét a parkoló járműve, majd átült a barátja autójába, hogy orálisan kielégítse.
A körzeti suli tíz percre van, viszont a bevándorlók integrálására külön iskolát tartanak fent.
Képtelenség elrejtőzni a sűrűn lakott térségben. Rengeteg civil halt meg a konfliktusban.
Képtelenség elrejtőzni a sűrűn lakott térségben. Rengeteg civil halt meg a konfliktusban.
A vallásos nevelés megkavarja azt, ahogy a gyerekek különbséget tesznek a valóság és a mese között.
A következő fotókon szereplő gyermekektől tanulhatnánk.
A következő fotókon szereplő gyermekektől tanulhatnánk.
Szülői jóváhagyás nélkül vásárolgathattak gyerekek, az Apple is fizethetett már emiatt
Az indulás előtti este kilyukadt a teherautó turbócsöve, így majdnem meghiúsult a költözés. Nagycsalád Németországba emigrál.
Menni, menni, el innen. A négyből három ősszel már kint kezdi az iskolát, a férjem céget alapít, és megvan a lakás is. Júliusban indulunk!
A Gyermekrák Alapítványt hiába kérlelték, nem is válaszoltak. Egy cég viszont kifizette az 50 milliót.
Csempészett benzin miatt gyulladhatott ki a busz. 24 gyerek még kórházban van, súlyos állapotban.
Egy focicsapatot szállított a busz: négy gyerek és egy felnőtt meghalt, hatan súlyosan sérültek.
Mindkét gyerek megsérült a 7-es főúton történt balesetben.
Sasvári Adél a nőkkel szembeni erőszakkal, diszkriminációval, a kiskorúakkal szemben elkövetett erőszakkal foglalkozik Kongóban. A bürokrácia, a helyi kulturális szokások és a rebelcsoportok nehezítik a munkáját.
A 20 éves fiatalembernek megtetszett a csíkos labda, megszerezte, letartóztatták. Zajlik az élet Jász-Nagykun-Szolnok Megyében.
Rákos és szívbeteg gyerekeknek gyűjtött pénzt vitt el egy miskolci férfi.
A mexikói banda évek óta rabolt el gyerekeket, akinek a szerveit titkos klinikákon operálták ki.
Az asszony nem költözik el a délegyházi farmról, hiába hívják Debrecenbe az elhunyt VV Lorenzo szülei.
Túl egyszerűen lehetett mobilon vásárolni, amit a gyerekek ki is használtak. Milliókat bukik a cég.
Az ötéves kislánynál valóban történt behatolás. Ez a malajziai ügy az egyik első a maga nemében a világon.
Írták az ENSZ-főtitkárnak palesztin gyerekek, akik véletlenül rúgták át a labdájukat Izraelbe.
Anya és két gyermeke került szén-monoxid-mérgezéssel a kórházba, a hatlakásos társasház lakóit kikísérték a lakásokból az átvizsgálásig.
A színésznő a két lányával, Sunday Rose-zal és Faith Margarettel sétál az autójukhoz. Galéria.
A szigetszentmiklósi gyerekgyalázással vádolt családfő álláspontja az, hogy a gyerekek így állnak bosszút, mert nevelőszülőkhöz kerültek.
A gyerekek beszéltek a tanáraiknak az erőszakról, az iskola a családsegítőnek és a gyámhatóságnak is jelezte a problémát. Mégis négy év telt el, mire kiemelték a gyerekeket a családból.
Hiába az állami támogatás, forráshiány lehet. :(
A luxusjunkie-pár kapcsolatát leginkább ikreik szívják meg, és az elvonók keresnek rajta a legtöbbet.
A hagyományok és a szegénység miatt nagy probléma a gyerekkereskedelem Kínában.
Ha az alsóház is elfogadja, 2 év börtön vagy 30 ezer eurós pénzbírság is járhat egy nevezés miatt.
Bájos gyerekarcokkal mindent el lehet adni. Így gondolta Karen Walker is, aki 3 és 5 év közötti kislányokkal népszerűsíti napszemüvegeit.
Nyolcéves bátyja vezette anyjuk kocsiját Amerikában.
A szervezők a gyerekek érdeklődését is szeretnék felkelteni. 70 ezer látogatót várnak.
A rocker otthona közelében egy kis gördeszkapark épült, aminek nyitvatartási ideje Rob Zombie miatt jelentősen csökkent.