Nem írhatsz le akármit az interneten? Súlyos kártérítésre köteleztek egy párt
Pórul jártak, mert negatív véleményt fogalmaztak meg az interneten.
Pórul jártak, mert negatív véleményt fogalmaztak meg az interneten.
Összekapta magát a belföldi turizmus, viszont az amerikaiak nem kedveltek minket szeptemberben.
Los Angeles a 40 éves vízfejű nemismacskát ünnepli, az igazi fanok pedig csakis Hello Kitty-szálláson éjszakáznak ilyenkor.
Ha a sátornál kényelmesebbre vágyik, és számít a dizájn is, akkor Németországba induljon fesztiválozni, ahol egyszobás minihotelekben szállhat meg.
Az amszterdami hotel lakosztályában az ágyat egy "barlangba" süllyesztették, a kádhoz fel kell lépcsőznie a csúcsra, ha pedig zuhanyozna, az erdőnél forduljon balra!
Egy egész rangos lista élén végzett a Gresham-palota, megelőzve egy bizánci romokra épült szállót is.
Ráadásul a harmincból kettő drágább minden korábbi kivitelnél. Vajon járt flottakedvezmény?
A 40 éves külföldi férfi az általa bérelt szobában összeveszett a barátnőjével, és a vita hevében a bútorzatot megrongálta.
Az önuralmat nehéz annyira elveszíteni, hogy az ember hároméves kora után képes legyen egy medencébe üríteni, de van, akinek sikerül szándékosan is.
Óriási trollok dolgozhatnak ebben a balatoni panzióban.
Ne várjunk sokat, és akkor lesznek kellemes meglepetések. De a hátborzongatót sem ússzuk meg.
Még mindig nem döntötte el, hol pihenjen augusztusban? Ha ránk hallgat, belföldre utazik, így legalább a repjeggyel nem kell kínlódnia. Szállásokat pedig ajánlunk gyerekeseknek, pároknak is.
Csikós tokány, mákos tészta, szalonna, kolbász, túrós csusza felfújt - ilyen a félpanziós vacsora a négycsillagos wellness hotelben.
Belestünk az évek óta üresen tengődő balatonfüredi hotelbe.
Legalábbis egy elég nagy, nemzetközi építészportál szerint. Tény, hogy a tiszafüredi Hotel Balneum medencéje valóban impozáns.
A negyedmilliós hotelszoba ügyben a DK új információkra utaló kérdéseit az MTI nem adta le.
A briteknél egyre nagyobb divat drága hotelekbe rakni a háziállatokat, a legmenőbb helyen 20 ezer forint egy éjszaka, macskánként.
Kevesebb külföldi jött, főleg a németek és az osztrákok maradtak el. Az öt csillag menő maradt.
Táskákban kicsempészett reggeli, és jatt gyanánt adott, lopott kakaóscsiga. Ezek vagyunk mi.
Ott voltunk, nézze meg! A legutóbbi halál óta nevet váltottak.
A Blikk úgy tudja, Zimány Lindát látták Jude Law hoteljében. Zimány azt mondja, nem együtt taxiztak haza, és csók sem volt.
A 31 éves Ronnie Lee Warfieldre rájött a szapora, nem bírta visszatartani, és a charlestoni hotel padlójára szart.
Egy magyar hostel, a Király utcai Wombat's nyerte el nemrég a világ legjobb extra nagy hostelének járó díjat a Hostelworld szavazásán. Mégsem olyan jó üzlet ma hostelt nyitni Pesten.
Ugyanazt a lakosztályt nézték ki maguknak a Londonban forgató színészek. Senki sem enged.
Legalábbis egy ausztrál szállodán ennyien ügyködtek. A végeredmény egyszerre lett eklektikus és szerethető.
Két öngyilkos merénylő és tucatnyi fegyveres rontott az épületre, egyelőre nincs hír az áldozatok számáról.
A nyaralók zöme nem szereti a kisgyerekeket, akik hangosak és gyakran eltűnnek. Voltak már cifra történetek.
A rendőrségi rajtaütésen emberfejek mellett fegyvereket és mobiltelefonokat is találtak.
Tűz ütött ki egy muzulmán zarándokokat elszállásoló szaúdi hotelben.
Az ötvenes évek végétől 1989-ig ott figyelték meg a prágai Jalta Hotel külföldi vendégeit.
Tovább folytatom az év végi Dropbox-pucolást ezzel a szállodaszobában lőtt fotóval.
A színésznő viccből kapta a butt plug készletet, amit el akart dugni a szobalány elől.