Menedékházak gyártásába kezd az Ikea
Egy ház nem egész 20 négyzetméteres, négy óra felállítani, három évig biztonságos otthont jelent.
Egy ház nem egész 20 négyzetméteres, négy óra felállítani, három évig biztonságos otthont jelent.
Minden festmény zseniálisnak látszik, ha egy híres művész alkotta vászonra. A svéd IKE Andrews például.
Nem bír magával, ha végre olyan terméket lát, amit a szatyrába tud tenni. Főleg, hogy utána semmi kedve nem lesz visszamenni érte.
Megmutatjuk, hogyan képzelik el a cégek a lakásunkat a nyáron.
Az áruházlánc nem akar a homoszexualitás propagálásának bűnébe esni.
Áprilistól az IKEA olyan bútorokat dob piacra, amelyekkel vezeték nélkül tudja tölteni a telefonját. Mutatjuk, hogyan!
Vezeték nélkül. Mármint a telefon és az asztal közé nem kell kábel, azért az asztal és a konnektor közé mégis.
Megmutatjuk mire költhet a szerelem jegyében, de kattinthat akkor is, ha csak szörnyülködni akar.
Egymillióan vásároltak az áruházban vasárnap, márciustól már nem fognak, durvák lesznek a szombatok. Az áruház a neten erősítene, kisebb boltok vagy átvételi pontok nyílhatnak, hogy a vidékiek is könnyebben elérjék őket.
Ezt lépik a vasárnapi zárva tartásra.
Így nem kell dolgozókat kirúgniuk a vasárnapi zárva tartás miatt. A házhozszállítás nem változik.
A cég bevétele a magyar GDP közel harmada volt. Az egyik legnagyobb fejlődés pont nálunk volt.
Bár nem a bolygónk védelme motivál minket, spórolni mindig jó.
Az osztrák XXXLutz Európa egyik legnagyobb bútoráruháza, nálunk Möbelix néven futnak.
Néhány vállalat még várja a helyzet megoldódását.
Az Ikea könnyzacskó-bizsergető reklámjából kiderül, a gyerekek nem biciklit, hanem több, szülőkkel együtt töltött időt szeretnének kapni. De azért ne feledjék, ez mégiscsak egy reklám.
A svéd bútorgyártó cég is meglovagolja a retróhullámot: piacra dobja a régi katalógusainak legnépszerűbb elemeit.
Legalábbis egy verziója. Mert miért ne töltenénk meg a lapra szerelve vásárolt, otthon összerakható gardróbunkat darabokban megvásárolt, otthon megvarrható ruhákkal?
Az IKEA elárulta a titkot, házitündérek neki is láthatnak. Teljes menü, szószostul, áfonyástul.
Csak azt várnák el a nagy láncoktól, amit külföldön. Csakhogy ott néha vasárnap is működhetnek.
Sajnos még nem gyártják, pedig különféle válogatott bókokkal dicséri az arra járókat, hogy így dobjon az önértékelésükön.
A svéd márka is tudja, hogy a bútor összeszerelés nem a kedvenc felhasználói élménye a vásárlóiknak. Íme a megoldás a problémára!
A bútoráruházba akár vissza is viheti a fura nevű tésztákat.
Az összetevőre érzékeny személyeknél allergiát válthat ki az Ikea jávorszarvas alakú tésztája, ezért a cég visszahívja a boltok polcairól.
Az új IKEA homlokzata lehetővé teszi, hogy az egész lakás egy hatalmas, megmászandó akadály legyen!
A Gunggung gyerekhinta veszélyesnek találtatott, ezért blokk nélkül visszaveszik bármelyik boltban.
Az IKEA gyerekhintájának a felfüggesztésével vannak problémák, de bármelyik áruházban visszaveszik, még a blokk se kell hozzá.
Egy leharcolt darab is új életre kelhet, csak kell hozzá némi szabadidő.
Itt egy zseniálisan sikerült Apple reklám-paródia az Ikeától, ami után ön is garantáltan szeretne egyet a 2015-ös katalógusukból.
Az új Ikea katalógus sajtótájékoztatója egy ágyban zajlott, de a fenti, lehangoló tényeken túl sok izgalom nem ért minket.
Külföldön már elérhető a 2015-ös katalógus, mutatjuk, miből válogathat jövőre. Színes és letisztult jól megfér majd egymás mellett, és geometrikus mintákból sem lesz hiány.
Némi festék, három dizájnblogger és pár óra szabadidő. Nézze meg, mit kaptak a Tűzoltó utcai gyerekklinika kis betegei!
Az áruház először nyitott sétálóutcában üzletet. Sajnos nem nálunk, hanem Németországban.
Fotó: wikitech.hu Ilyen női vázassal, és férfi vázassal is.
Megmutatjuk az Ikea nyári kollekcióját, és a bútorátalakítók álmát is.
És jönnek a csirkéből készült golyók is.
2015-től már vegetáriánus és csirkés húsgolyókat is kérhet az IKEA éttermében. De azért a klasszikus is megmarad.
16 jó tanács mire lehet használni. Önnek van még ötlete?