A biciklis áthajott a piroson, majd brutálisat csattant a buszon
Egy mögötte haladó motoros pedig levideózta a balesetet.
Egy mögötte haladó motoros pedig levideózta a balesetet.
Egészen fura, virágágyásnak álcázott buszmegállóra bukkantunk a II. kerületben.
A kiszombori balesetben senki nem sérült meg.
A sofőr a végén otthagyta a nőt az út szélén.
A tettes a jármű nyitott ajtaján dobta be a csomagot.
Az éjszakai járaton csukta rá az ajtót a sofőr Széllné Erzsébetre, akit 15 méteren át vonszolt magával a jármű. A nő zúzódásokat szenvedett.
A leszakadt monitor betörte a balszerencsés nő fejét a debreceni buszon. A vérzést a többi utas próbálta csillapítani, amíg megjöttek a mentők.
Állítólag bombát találtak rajta, de ezt az információt nem erősítette meg senki.
A szabályok betartása mellett külön jegyet is venned kell neki.
A nemi erőszak elleni kampány részeként a 17 milliós város 5 ezer busza közül egyet nő vezethez.
Így próbálják elterelni az utasok figyelmét a tolvajok.
Meghalt a 14 éves lány, akit az ellenőr az anyjával együtt dobott le a molesztálás után.
Teszt: Volvo 7700 helyközi csuklós Mi lenne ebben az őrültség? Eleve nem nekem kell vezetni, ez már önmagában el kell hogy adja a helyközi autóbuszt.
Szerencsére időben érkeztek a szekszárdi tűzoltók.
A világ összes nagyvárosában, így Budapesten is probléma a nők zaklatása. Ezeket éltük át mi, és ilyen reménytelen válaszokat kaptunk a hatóságoktól.
Frontálisan ütközött egy marokkói busz egy kamionnal, legalább 33-an meghaltak.
A montpellier-i szakszervezeti vezető szerint szagok indokolják a szegregációt.
Csak kisebb autóval járható hegyvidéki útra hajthatott fel szombat éjjel.
A baleset Rákospalotán történt, a férfi a helyszínen életét vesztette.
Sűrítés, összehangolás, megszűnés: áprilistól több BKK-járat menetrendje is változik.
Tovább lesz érvényes a bérlet.
A vasárnap nyitva tartó áruházak hétköznap közlekedő buszokkal is elérhetőek lesznek.
Brazíliában a heves esőzések miatt szakadt be egy földhíd, és elvitte az ár a buszt.
Az utasok még ki tudtak szállni.
A diszpécser hívta a villamospótló sofőrjét, hogy forduljon vissza, mert balesetezett a Moszkvánál. A buszsofőr pedig a Margit-hídon próbált megfordulni a busszal.
Az afganisztáni támadásnak 13 halottja van.
Nemrég a metrókkal kapcsolatos tudását teszteltük, most pedig a buszok vannak soron.
Tarlós felkérte a BKK igazgatóját, vizsgálja meg, mi a lehetősége a hidrogénhajtású buszok bevezetésének Budapesten.
A húszéves fiú még utasokat is szállított.
A spanyol határtól nem messze vette észre a sofőr, hogy rossz várost írt be a GPS-be.
Elhagyta egy kisfiú a kék színű transformers autóját hétfőn délelőtt.
Olvasónk szerint a világoskék buszok egy-egy ablaka szinte mindig homályos. De vajon melyik és miért?
Egy csomó blog ír róla klasszat!
Rengeteg a zsebtolvaj a buszokon, nagyon kell vigyázni!
Az Orbán-Putyin találkozóhoz igazított bejelentés szerint Moszkva 200 buszt rendel tíz év alatt.
Egy fiatal férfi hajnali négykor mászott be a kerítésen, hogy ellopjon egy buszt, de nem jutott sokáig.
Beállt a megállóba, leszállította az utasokat, majd teljesen kiégett.
Öt év alatt elévül a követelés, de addig is sok a buktató. Mit ne csinálj semmiképpen se?
Két megálló közt lett rosszul egy a XV. kerületben közlekedő busz vezetője.A sofőr még biztonságosan meg tudta állítani a járművet, de az újraélesztése már nem sikerült.
A biztonsági kamerák felvételei alapján keresik a tavaly a sofőrt inzultáló férfit a 9-es buszról.
Egy légimentő szolgáltatot támogatnak a befolyó pénzből. Népszerű a naptár, újra kellett nyomtatni.
Teherautóval ütközött egy utasokkal teli busz Beér-Sevától északra, ötvenen megsérültek.
A robbanás okát egyelőre nem tudni, legalább 19-en megsebesültek. Az utasok síiták voltak.
Két embert kórházba szállítottak.
Betonoszlopnak ütközött Szlovákiában egy cseh busz, ami Prágából tartott Ungvárra. Ketten meghaltak.
Térdig érő bőrkabátban, sötét farmerben, hegyes orrú cipőben vert meg egy buszsofőrt.
Tizenöt utas volt rajta, senki sem sérült meg.
Az úriember/úrinő a dolga után a függönnyel törölte ki a valagát, majd eltűnt.
Nem vár a gazdájára, amíg az elszívja a cigijét, hanem felül a buszra és elmegy játszani.
A Reuters szerint a civil busz Mariupolból indult. Eközben harcok dúlnak Donyeck repülőterénél.
A Döbrentei téren fordult meg elég veszélyesen, miután irányt tévesztett. Felmentették a sofőrt.
A helyszínre érkező mentők több sérültet láttak el, négy embert kórházba szállítottak.
Csak kérni kellett, máris tele a levelező listánk hazai autós közlekedési videókkal.
Az utazásnak komoly feltételei vannak, még ha sokan nem is tartják be őket. Te tudsz róluk?
Az 53-as busz négy megállóját is ugyanúgy hívják. Furának tűnik, de a BKK meg tudta magyarázni.
A magyar Ikarus főként autóbuszairól ismert, azonban nemcsak buszokat, hanem más járműveket is gyártott. A babakocsik mellett.
Rosszul lett egy menetrend szerint közlekedő busz vezetője csütörtök este Budapesten, a Szent Orbán téren, emiatt a jármű villanyoszlopnak ütközött.
Ilyenkor nem számít záróvonal, járdaszegély, csak az, hogy a sofőr mielőbb visszataláljon a helyes útra.
Dobogókőn megtudták spirituális útjuk célját kedvenc Kálvin téri hippijeink, majd új buszukkal elindultak.