Miklós
-7 °C
2 °C

Aknatűz a magyar előörs közelében

2003.08.01. 13:06
Abban mind Juhász Ferenc, mind Simicskó István egyetért, hogy az iraki misszió az eddigi legveszélyesebb a magyar katonák számára. A Fidesz kifogásolja az amerikaitól megkülönböztethetetlen magyar egyenruhát. A kormány háborús helyzet esetén kivonja a magyarokat. A magyar állomáshelytől nem messze, Hilla városánál aknatámdás ért egy lengyel tábort.
A magyar katonák eddigi legveszélyesebb missziója lesz az iraki békeműveletekben való részvétel - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken sajtótájékoztatón.

Nem hősök, katonák

"Irakban naponta lőnek, és már a magyar előőrs környékén is hallatszott aknatűz" - mondta Juhász Ferenc.

Juhász hozzátette, nem háborúzni megyünk, "nem hősöket akarunk kiküldeni". Ezért, mint mondta, ha háborús körülmények alakulnak ki, akkor szükség esetén kivonják a térségből a magyar békefenntartókat.

"Ezt a döntést nemzeti hatáskörben tartjuk, függetlenül attól, hogy más országok miként határoznának ilyen helyzetben" - mondta.

Három centire Amerikától

"Kockázatos és semmivel sem magyarázható, hogy a magyar katonák Irakban amerikai formátumú egyenruhát viselve, döntően amerikai felségjelzésű járműveket vezetnek majd" - mondta Simicskó István fideszes politikus pénteki sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben többször is ért iraki gerillatámadás amerikai katonákat. Mint elmondta, a magyar katonák egyenruháján csak egy három-négy centis piros-fehér-zöld pajzs jelzi majd, hogy nem amerikai, hanem magyar katonák.

"Bízunk benne, hogy nem lesz magyar áldozata a békefenntartásnak" - szögezte le. A fideszes képviselő azt is kifogásolta, hogy a békefenntartásban részt vevő katonáknak kevés idejük jutott a felkészülésre.

Keddtől előkészítő

Az iraki békefenntartáshoz ígért magyar szállító zászlóalj több mint ötven fős előkészítő részlege kedden foglalja el végleges állomáshelyét a Bagdadtól mintegy 100 kilométerre délre fekvő Hillában, míg a teljes 300 fős magyar zászlóalj augusztus közepén érkezik meg - nyilatkozott e héten Tokovitz József ezredes, aki Magyarországot képviseli az amerikai Központi Parancsnokság tampai főhadiszállásán.

Öt akna a lengyelekre

Eközben először kerültek nehéz helyzetbe Irakban az ott szolgálatot teljesítő lengyel katonák; péntek hajnalban aknavető-támadás érte logisztikai táborukat. A támadás a magyar kontingens állomáshelyétől nem messze történt.

"Összesen öt aknagránát csapódott be táborukba, amely a közép-iraki Hilla település közelében fekszik. A támadásban azonban senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett" - közölte Eugeniusz Mleczak, a lengyel védelmi minisztérium szóvivője Varsóban.

A pénteki támadás volt az első, amely a lengyel kontingens ellen irányult. Irak középső övezetében tucatnyi ország mintegy 9200 katonája három dandár kötelékében szolgál majd lengyel parancsnokság alatt, köztük a magyarok is. A nemzetközi erő szeptemberben veszi át öt közép-iraki tartomány igazgatását.