Árpád
-2 °C
9 °C

Nem nyomoznak tovább az Ezüsthajó Kft. ügyében

2004.11.06. 21:32
Az ügyészség nem talált bűncselekményt az Ezüsthajó Kft. és az egykori Országimázs Központ közötti szerződésekben, ezért megszüntette a nyomozást. A nyomozás során 42 olyan filmet talált, amik készítésénél a kft. munkatársai kormánygéppel, ingyen utaztak, miközben a Külügyminisztérium kifizette nekik a repülőjegyek árát. Az ügyészség szerint a külügy pert indíthat a 18 millió forintos repülőjegyek ügyében, amiket a cég Orbán Viktor útjainak filmezésekor számított fel.
Megszüntette az ügyészség az Orbán Viktor miniszterelnöki útjait filmen megörökítő Ezüsthajó Kft.. ügyében indított nyomozást, de felhívta a Külügyminisztérium figyelmét arra, hogy polgári pert indíthat, hangzott el a tv2 szombat esti híradójában.

A megszüntető határozat szerint az ügyészség nem talált bűncselekményt az Ezüsthajó Kft. és az egykori Országimázs Központ közötti szerződésekben.

Kiszámlázták az ingyen utakat

Az Orbán-kormány idején a kft. 460 millió forintot kapott az Országimázs Központtól, hogy filmeket készítsen Orbán Viktor külföldi útjairól illetve azokról a rendezvényekről, amelyeken kormánytagok vettek részt.

Az ügyészség 42 olyan filmet talált, amik készítésénél a kft. munkatársai kormánygéppel, azaz ingyen utaztak, miközben a Külügyminisztérium kifizette nekik a repülőjegyek árát. A számlázás időpontjában azonban sem a kft.-nél, sem pedig a Külügyminisztériumban nem tudták, hogy a cég munkatársai majd kormánygéppel, vagy menetrendszerű járattal repülnek, hangzott el a tv2 híradójában.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője a hírműsorban elmondta, hogy az ügyészi rendelkezés nyomán folytatódott az eljárás, a nyomozó hatóság újabb bizonyítékokat szerzett be és újabb tanúkat hallgatott ki, ezek eredményeként született meg a nyomozást megszüntető határozat a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztályán.

18 millióért még perelhet a Külügyminiszérium

Az ügyészség határozatában azt is kimondta, hogy az Ezüsthajó Kft. a repülőjegyek elszámolásakor jogalap nélkül kapott 18 millió forintot. Az ügyészség felhívta a Külügyminisztérium figyelmét arra, hogy a pénz visszaszerzése érdekében polgári pert indíthat.

László Boglár kormányszóvivő a tv2-nek nyilatkozva elmondta, minden létező jogi lehetőséget ki fognak használni. Erről az írásba foglalt határozat kézhezvétele után születik majd döntés.

A tv2 híradójában elhangzott, hogy az egykori Országimázs Központ megbízásából az Ezüsthajó Kft. összesen 298 filmet készített Orbán Viktor külföldi útjairól és különböző rendezvényekről. A filmekért a cég 460 millió forintot kapott, az ügyészségi határozat szerint jogszerűen.