Tényleg olyan erős a Jobbik?

A Jobbik állítólagos erősödése a politikai elemzések visszatérő eleme volt januárban.

A hónap végén több közvélemény-kutató cég is 3-4 százalékos támogatottságot mért a radikális jobboldali pártnak, amivel – legalábbis a kutatások szerint – a Jobbik megelőzte az SZDSZ-t és az MDF-et. Nézzük, milyen esélyekkel rendelkezik a párt.

Miközben a Jobbik üzenete tartalmilag meglehetősen sajátos a magyar pártpalettán, a párt támogatottságának megítélésekor – és esélyeinek felmérésekor – ugyanúgy érdemes eljárni, mint bármilyen más párt esetében. Fontos rögtön az elején rögzíteni: a párt csak akkor érhet el sikert, ha népszerű politikai mozgalom mellett politikai pártként is képes működni, mondta Török Gábor politikai elemző.

A Vision Consulting vezetője szerint a Magyar Gárda-jelenség és a "Jobbik-jelenség" nem ugyanaz. A Magyar Gárda egy mozgalom, amelyet aktivistái és elkötelezett hívei tehetnek sikeressé. A Magyar Gárda erősödése aligha vitatható tény. Azok a nézetek, amelyeket a Gárda képvisel, ma elfogadottabbak Magyarországon, mint öt, vagy tíz éve. Minden releváns érték-preferenciakutatás antiliberális fordulatról számol be a magyar társadalomban, s ezt a jelenséget jól használja ki a Gárda. A Jobbik azonban csak akkor lehet sikeres politikai párt, ha az elkötelezett "kemény mag" mellett széles társadalmi támogatottságot tud felvonultatni.

Magyarországon kétszáz gárdista tüntetése is komoly figyelmet válthat ki; egy kétezres tüntetés pedig nem egyszerűen vezető hír, hanem a politikai szereplők ingerküszöbét is elérő, meghatározó politikai esemény. Még e kétezer fő tízszerese, azaz húszezer ember is nagyon kevés azonban, amikor egy politikai pártról van szó, és nincs semmilyen összefüggés, amely azt mondaná, hogy ha egy párt elkötelezett híveinek száma bizonyos mértékben emelkedik, az a növekedés lineárisan érvényesül "egyszerű" szavazói körében is.

Vagyis, bármilyen látványos eseményekre is képes a Gárda, illetve adott esetben a Jobbik, az utcai akciók méretéből, vagy az alakuló szervezetek számából a párt támogatottságára nem lehet következtetni. Szintén nem jó indikátor e tekintetben a ferencvárosi választás, hiszen számszerűen ezer fő alatti támogatói réteget kellett mobilizálni.

Pusztán elkötelezett szavazókkal, "kemény maggal" nem lehet százezres támogatottságot elérni; ehhez az kell, hogy a politikai kérdések iránt kevésbé érdeklődő szavazók is jelentős arányban támogassanak egy pártot. Márpedig ennek eléréséhez a Jobbiknak pontosan arra van szüksége, mint az SZDSZ-nek, vagy az MDF-nek – illetve amire a MIÉP-nek volt –: a célcsoportban népszerű üzenetre, ennek hiteles képviseletére, "legitimációra" és a választók elérésére.

A Jobbik az első két elemet illetően jó helyzetben van, a harmadik elemet tekintve helyzete látványosan javult, az utolsó elem kapcsán viszont helyzete kifejezetten rossz.

Bármilyen furcsa is, mind a Jobbiknak, mind az SZDSZ-nek, vagy éppen az MDF-nek a népszerű üzenet megfogalmazása a legegyszerűbb feladat. Radikális jobboldali szavazó éppen úgy található Magyarországon, mint liberális vagy centrumpárti, s mindegyik tábor mérete lényegesen meghaladja az öt százalékot. A Jobbik üzenetei a radikális jobboldali tábornál sokkal szélesebb körben rezonálnak, s elméletileg biztosan képesek több százezres tömeget vonzani.

Ellentétben az SZDSZ-szel, a Jobbiknak az üzenet hiteles képviselete terén sincs problémája. A Jobbik "őszinte" pártként jelenik meg a nyilvánosság előtt: a legtöbb szavazó azt gondolja, hogy azt is képviseli, amiről beszél. Ez nem lebecsülhető előny: az SZDSZ számára jelenleg ez az egyik legnagyobb hátrány, s az MSZP-t is ez, a hitelességi deficit hátráltatja leginkább.

Annak, hogy a radikális jobboldali szavazók többsége nem támogatja a Jobbikot – hanem elsősorban a Fideszre szavaz – alapvetően két oka van: a Jobbik nem merül fel választható alternatívaként ("legitimációs" ok), illetve, a választók többsége a Jobbikról nem is hallott (elérési probléma). E problémák közül a "legitimációs" probléma kezelésében a Jobbik sokat lépett előre.

Az emberek alapvetően nagy pártok között szeretnek választani. Kis pártokat két ok miatt nem támogatnak: e pártok mögött nincs erő – a választók félnek, hogy szavazatuk elveszik, illetve, ha nem is veszik el, tudják, hogy egy 5-10 százalékos párt befolyása az eseményekre korlátozott –, vagy nem megkülönböztethetők a választók számára egy másik, nagyobb párttól.

A Jobbikot emellett a radikális pártok problémája is sújtotta: a Jobbik választása nem volt "politikailag korrekt". A fenti három elemből kettő esetében a Jobbik érdemben előrelépett. Egyrészt, a Jobbik egyre inkább azt demonstrálta, hogy támogatása nem irreleváns. A Gárda- jelenség és az erre adott baloldali és liberális reakciók egymást erősítve sugallták, hogy a Jobbik létező entitás, amellyel a politikai szereplőknek számolniuk kell.

Miközben szavazatszám szempontjából a Gárda akciói önmagukban kevéssé relevánsak, az erő látszatának keltése szempontjából lényegesek.

2008-ban, összefüggésben a már említett antiliberális fordulattal, a Jobbik választásának politikai korrektsége is megnőtt. A "politikai korrektség" e tekintetben nem nyelvi eszközökre utal, hanem arra, hogy a választók többsége nem szeret olyan pártot választani, amelyről a többség azt gondolja, hogy szélsőséges. A választók elenyésző része definiálja magát "szélsőségesnek"; sőt, szereti azt gondolni, hogy preferenciái nem térnek el drámaian a többségi preferenciáktól. Ezért szélsőségesnek bélyegzett pártot nem szívesen választ - még ha konkrét javaslataival egyet is értene, nem szívesen vállalná fel, hogy álláspontja "szélsőséges".

A Jobbik "szélsőséges" jellege a közbeszédben folyamatosan csökkent: a Jobbik akcióinak jellemzően passzív elfogadottsága nőtt. Miközben például a MIÉP kapcsán a választók többsége 1998-ban és 2002-ben is azt gondolta, hogy illegitim – szélsőséges, antidemokratikus, stb. – válaszokat ad az ország problémáira, a Jobbikkal kapcsolatban egyre kevésbé él ez a kép. Bár az emberek többsége nem ért egyet a Jobbik álláspontjával és akcióival, nem is tartja azokat antidemokratikusnak vagy elfogadhatatlannak.

A növekvő erő és a szélsőséges "bélyeg" mérséklődése okozta azt, hogy a Jobbik egyre inkább választható alternatívának tűnik a szavazók előtt. Az elérési probléma megoldása azonban a pártnak egyelőre nem sikerült. Az elérési probléma lényege, hogy a választók a legtöbbször nem is tudják, hogy az MSZP-n és a Fideszen kívül milyen más pártok között választhatnak.

Ez nem azt jelenti, hogy ne hallottak volna a többi pártról – de jelenti azt, hogy spontán döntéseikben el sem jutnak odáig, hogy komolyan mérlegeljék az e pártokra való szavazást. Mindennek magyarázata egyszerű: az állampolgárok többségét nem érdekli a politika, s így ritkán találkozik politikusokkal vagy politikai üzenetekkel. A politikát messziről figyelve a két nagy párton kívüli szereplők viselkedése érdektelen, s a politikai napirendet – valamint a kampányidőszak hirdetéseit - is a nagy pártok uralják.

Különösen nehéz új párttal országosan ismert politikus nélkül ismertséget szerezni. Az SZDSZ és az MDF támaszkodhat két évtizedes létére: bármilyen állapotba kerüljenek is e pártok, a választók, már csak emlékezetük okán, nehezen felejtik el őket.

A Jobbik azonban az elérés kérdése kapcsán minden dimenzióban hátrányban van. Politikusai nagyrészt ismeretlenek, a párt maga viszonylag új. A politikai napirendre a Jobbik nem tud üzeneteket eljuttatni: a kereskedelmi televíziók semmilyen figyelmet nem szentelnek a pártnak, a jobboldali média vélhetően tudatosan ignorálja a Jobbikot, a baloldali média pedig foglalkozik ugyan általában a szélsőségesekkel, de nem tárgyalja kiemelten a Jobbikot. A Vision napirendi méréseiben a Jobbik kimutathatatlan. Jó példája ennek, hogy a ferencvárosi választás kapcsán, ahol a Jobbik jól szerepelt, a párt jelöltje alig jutott szóhoz az eredmények értékelésekor, s hogy az egyébként rosszabbul teljesítő SZDSZ-es jelöltről – visszalépéséről, akcióiról, stb. – lényegesen több hír szólt.

Tömeges elérés nélkül, specializált, szubkulturális hírportálokkal, szociális hálózatokkal, hírlevelekkel, közvetlen eléréssel lehet mozgósítani emberek tízezreit – de sokkal többet nem. A magyar "átlagválasztót" kizárólag nagy nézettséggel rendelkező televízió-műsorokkal, nagy olvasottságú internetes vagy bulvárlapokkal, illetve fizetett hirdetésekkel lehet elérni – minden más csak a politikát aktívan figyelőkhöz jut el. Márpedig ebből a körből a Jobbik nem fog tudni magának százezres szavazótábort kihasítani.

Fontos rögzíteni: a Jobbik adottságaihoz képest professzionálisan és látható lelkesedéssel politizál. Akciói szervezettek, tudatosan építkezik, különböző felületeit pedig hatékonyan használja. Morvai Krisztina listavezetővé választása kifejezetten jó döntés; Morvai viszonylag ismert arc, legitimációt kölcsönöz a szervezetnek, s akár a tömegmédia érdeklődését is felkeltheti.

A Jobbik üzenetei közül a legerősebb, a cigány-kérdés tárgyalása, lényegesen erősebb és népszerűbb, mint a MIÉP tematikája volt, s különösen alkalmas arra, hogy vidéken mozgósítson. Több olyan fejleményre is sor kerülhet a következő időszakban, amelyek megerősíthetik a Jobbikot. A Fidesz középre nyitása, vagy éppen az MSZP és/vagy az SZDSZ szélsőségellenes retorikája használhat a Jobbiknak. Az is elképzelhető, hogy a jobboldali sajtó valamilyen megfontolásból nagyobb teret enged a Jobbiknak.

Ezek híján azonban a párt könnyen olyan helyzetben találhatja magát, hogy bár jelenléte érezhetően erősödik, a politikát nem figyelők köréig mégsem jut el. Egy bizonyos: a Jobbik esélyeit nem annyira az aktuális közvélemény-kutatási adatok, s nem is a Gárda akciói alapján lehet megítélni, hanem az erő, a legitimáció és az elérés változásai alapján.

A ferencvárosi eredményekből éppen ezért nem érdemes komoly következtetéseket levonni. Mégis: ha ilyen következtetést próbálnánk megfogalmazni, az a Jobbikra nézve nem lenne különösebben kedvező. Figyelembe véve a ferencvárosi körzetben egyébként korábban is erős radikális jobboldali szavazóbázist és a Jobbik vélelmezett mozgósítását, 8-9 százalék körüli eredmény inkább 3-4, mint 5-6 százalékos országos támogatottságot jelent. Ezzel együtt, jelen pillanatban a Jobbiknak legalább annyi – ha nem több – esélye van az EP-be jutni, mint a két kisebb parlamenti ellenzéki pártnak. Márpedig, ha a Jobbik a júniusi akadályt veszi, az erő és a legitimáció kérdése alapvetően átalakulhat.